Nagy érdeklődés kísérte a Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezetének csütörtökön megtartott baráti összejövetelét, melyen Kun Ferencz, az országos Rákóczi Szövetség alapító tagja és kurátora tartott előadást.

Az előadó – aki akár a tenyerét, úgy ismeri a Felvidéket – rendhagyó történelmi és kultúrtörténeti, saját megfogalmazása szerint emberföldrajzi sétára invitálta a megjelenteket. Az érdeklődők előbb szemléletes és átfogó példákon keresztül ízelítőt kaphattak a Nyugat- és Kelet-Felvidék között tapasztalható különbségekből, általános jellemzőikből. Ezt követően a történelmi Magyarország nyugati kapujától, Dévénytől indulva megismerhették többek között Pozsony, a Kis-Kárpátok, Szakolca, Pöstyén, Galánta, Nyitra, valamint a Zoboralja térségének nevezetességeit, híres szülötteit, magyar értékeit.

Az előadást Kun Ferencz személyes tapasztalatai, anekdotái színesítették. Sajnos az idő rövidsége miatt ezen alkalommal csupán a Nyugat-Felvidék bemutatására kerülhetett sor, azonban – ahogy a helyszínen is elhangzott – az előadásnak a jövőben további folytatása várható.

2016. február 05., 06:25