Első alkalommal mutatkozik be külföldön az Ostravai Bábszínház bábkiállítása, s hogy a premierre Magyarországon, és éppen Oroszlányban kerül sor, az elsősorban Geisztné Gogolák Évának, a helyi Hébé Tánc-, Képző- és Színművészeti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetőjének köszönhető, aki jó kapcsolatokkal rendelkezik a csehországi városban – hangzott el hétfő délután a művelődési központban, a megnyitó ünnepségen.

A lenyűgöző, Pimplárium címet viselő interaktív tárlaton Takács Tímea az intézmény igazgatója köszöntötte elsőként a megjelenteket, majd Lazók Zoltán polgármester arról szólt, hogy amikor kézbe veszünk egy bábot, különösen a felnőttek, bizony nem mindig vesszük észre a benne rejlő lehetőségeket, pedig a bábozás nemcsak szórakoztató, de komolyan elgondolkodtató játék is gyermekünk számára.

- S bár az anyag elsősorban az óvodás kortól a 14 éves korig terjedő korosztályt célozza meg, de lehetőséget teremt nekünk felnőtteknek is, hogy tegyünk egy kis időutazást, felidézve ifjúságunkat – fogalmazott a városvezető.

Jarmila Hájková, az ostravai teátrum igazgatója is köszöntötte a szépszámú gyermekközönséget, akiket Slezákné Molnár Katalin vezetett körbe a mesék világát kézzelfogható közelségbe hozó bemutatón, ahol több darabot kézbe is lehet venni, sőt, még egy színpad is várja, hogy a gyerekek előadhassák kedvenc meséjüket.

A tárlat március végéig várja a látogatókat, de előzetes bejelentkezésre van szükség az alábbi elérhetőségeken: +36 34 300-336, okszik1@gmail.com, www.okszik.hu

2016. február 02., 10:54