Remek hangulatú bulin mutatkozott be szombaton este a Bányász Klubban az OKSZÍK új zenei programsorozata, a Rock-Fronton Túl, ahol Fura Csé lépett fel, a vendég VREC közreműködésével.

Az estét az oroszlányi rapcsapat a VREC nyitotta, akik ezen az estén debütáltak. A formáció tavaly alakult. Tagjai Gulyás Csaba (Chabb) és Makrai Richárd (MaKi). A fiúk nagyszerű légkört teremtettek, a színpadon nyoma sem volt a kezdeti izgalomnak, profikat meghazudtoló módon „faragták a rímeket”. A közönség soraiban pedig szinte nem is volt olyan személy, aki ne tudta volna kívülről a szövegeket.

Őket követte a Red Bull Pilvaker rapkategóriájának győztese Molnár Csaba művésznevén Fura Csé, a tatabányai Káva Kru alapító tagja, a Furakor, a Garage Productions és a Follow the flow élőzenei formáció oszlopos tagja - aki több lemez, és társas formáció után, jelenleg szólókarrierjét egyengeti, nem kevés sikerrel.

A tatabányai rapper szombat este sem hagyta otthon közönségszeretetét és humorát, a koncert végén még egy acapellával is meglepte rajongóit Természetesen hallhattuk tőle a nagy népszerűségnek örvendő Nem létező lány című dalt is, amely alig fél éve jelent meg és még így is több mint kétmilliós nézettséget ért el a legismertebb videó megosztó oldalon.

2016. február 02., 10:26