Hír | Kultúra

Ne habozz, lapozz! címmel hirdette meg gyermek olvasóinak akcióját az oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár, amire a helyiek mellett dadi, kecskédi, szákszendi és tatai fiatalok is beneveztek, s minek eredményhirdetésére az immár tizenötödik alkalommal megrendezett könyves farsangon került sor.

Az akcióban az egyéni, vagy 2-3 fős csaptoknak a három hónap alatt elolvasott könyvekkel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk, majd a tesztlapok értékelését követően alakult ki a helyezettek sorrendje.

A szombati nap programjai egyébként is a gyerekeknek szóltak, hiszen elsőként az Ametist Bábszínház előadásával indult az események sora. Bálint Ágnes Mazsola történetein több nemzedék nőtt fel, akik ma már szülők, sőt nagyszülők, de jól emlékeznek a televízióból megismert tökházikó lakóira. Most Mazsola és Tádé kalandjait adták elő a művészek, és ezt követte a már bevezetőben említett nemes vetélkedés eredményhirdetése, amelyen a főszervező Slezákné Molnár Katalin, valamint Takács Tímea intézményvezető adta át a díjakat, ajándékokat.

Az ünnepi perceket aztán farsangi vígasság követett, érkeztek a jelmezesek, akikkel szemben hagyományos elvárás, hogy lehetőleg ne kölcsönzött ruhákban vonuljanak fel, hanem mozgassák meg fantáziájukat, s ragadjanak ollót, papírt, anyagot, tűt, cérnát, ragasztót, s szüleiket is vonják be a maskarakészítés munkájába.

A színes programok közül nagyon népszerű volt, a könyves bütykölde, az arcfestés, de aki kíváncsi volt a jövőjére, az beülhetett a jósdába is. A legjobb jelmezeket háromfős zsűri bírálta el, de lehetett szavazni a bál szépére és közönségdíjasára is.

2016. január 31., 10:42