Február 3-ig tekinthető meg a székelyudvarhelyi Elekes Gyula tűzzománc-művész kiállítása a művelődési központban, amit péntek délután, a Kultúra Napja alkalmából nyitott meg P. Tóth Enikő művészettörténész.

Elekes Gyula 30 éve finomítja önkifejezésének ezt a nem mindennapi formáját. Több mint negyven alkalommal állította ki műveit Európában, Spanyolországtól Oroszországig. Ahogyan önvallomásában olvasható: attól függetlenül, hogy milyen stílusirányzatot képvisel, vagy milyen módon próbál közvetíteni az alkotó, a tűzzománc egy olyan képírás, ami sokkal ősibb, mint a mechanikus írásmódok. Gondoljunk csak a népi vagy az egyházi kultúrában előforduló nagyszerű alkotásokra, amelyek szavak nélkül közvetítenek üzenetet a nézők fele.

- Az nagy öröm, hogyha az általam leképzett mondandók eljutnak, a nyelvi akadályokon túl a nézőkhöz. Ezért fontos a képírás, mert itt sokszor nem is szükséges a nyelv: a műre ugyanúgy rá tud csodálkozni a magát keltának valló észak-spanyol, mint az orosz – fogalmaz az alkotó.

A Himnusz megszületésének évfordulóján sorra kerülő esemény a továbbiakban a színházteremben folytatódott, ahol Rajnai Gábor alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy: sajnos veszélyek is leselkednek ránk. Főleg nyelvi tisztaságunk hanyatlik. Az angolszász kultúra hatása túlságosan is hatékony. Az új nemzedékek nyelvi nyitottsága nem lehet mentség a magyar nyelv silányulására. Amíg Arany János állítólag közel százhúszezer szót ismert és használt, addig a mai magyar ember átlaga kettő és ötezer közé tehető. Nyelvünk, nyelvkultúránk hanyatlik. Ebből talán nem következik logikusan, de feltehető: ha szavaink egyre kevesebb jelentést hordoznak, azáltal a nemzeti nyelvünk minőségi értékrendje is szűkül.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Bakfark Bálint művészeti iskola, hagyományőrző tevékenységéért a Bránicska szlovák gyermek néptánccsoport, valamint a város rendezvényeinek biztosításáért a Polgárőr Egyesület vehette át az Oroszlány Kultúrájáért Emlékplakettet Rajnai Gábortól.

Az eseményt Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László zenés irodalmi estje zárta a Himnusz születésének napján.

2016. január 23., 10:39