Szilveszter előtt pár nappal még úgy tudták, hogy lesz munkájuk, majd újév után, kedden már azt közölték velük, hogy péntektől nem kell bemenni. A Vértes Erőműnél még ősszel bejelentett 300 fős csoportos létszám leépítésen túl is menesztenek munkásokat, ugyanis a külsős karbantartó cég alvállalkozóival is szerződést bontottak az év második munkanapján. Az ágazati szakszervezet az alkalmazottakért küzd, bár mára az is világossá vált, hogy a tavaly, Márkushegyről elbocsátottak sem mentek sokra az újrakezdési támogatásokkal.

„Alig várom, hogy nyugdíjas legyek, ha leszek, akkor megírom az elmúlt 25 év történetét” Fél évszázados pöfékelés után január elsejével leállt a Vértesi Erőmű, nem engedik többet a meleg vizet a tóba, befagyott. A horgászok aggódnak, hogy a víz fölé, cölöpökre épített házaikat összedönti a jég, és a meleghez szokott halak pusztulásától tartanak. Mások a Bokodi tavon kialakuló jégpáncélt szimbolikusnak tekintik: „Ami a bányával és az erőművel történik, az katasztrófa.”Tavaly ilyenkor a Márkushegyi Bányaüzemtől küldtek el 235 embert, most a Vértes Erőmű ősszel bejelentett 300 fős leépítése kezdődött el, de a szerződött alvállalkozók is számos munkavállalótól válnak meg.

„Mindenkiért fáj a szívem, ne kérdezze, borzalmas, én egyelőre maradok, de nem tudom, meddig, lehet, hogy egyszer csak nekem is szólnak, hogy nem kell többet jönnöm” – magyarázza egy olyan munkakört betöltő nő, aki beosztásánál fogva sok dolgozóval találkozik a Vértes Erőműben. „Ne írja le a nevemet” – kéri, érthető módon. „Higgye el, alig várom, ha megérem, hogy nyugdíjas legyek, hogy megírjam az elmúlt néhány évtized történetét, mert ami itt zajlik, az nem hétköznapi történet.

Annyit azért hallottam jártamban-keltemben, hogy a most elbocsátottak majd 80 százaléka azonnal külföldre fog menni.” A bejelentett 300 fő kétharmada kapja meg mostanában a felmondását. Ezen felül kedden egy 40 embert foglalkoztató alvállalkozó szerződését bontották fel, de a DUVISZ elnöke szerint a napokban egy másik alvállalkozóval is megtörténhet ugyanez. Ráadásul a helyi munkaügyi központban már hétfő reggel várakoztak fél tucatnyian, akiknek határozott idejű szerződésük volt egy céggel, amely éveken keresztül a Vértes Erőműnek végzett munkát, szerződéseiket évről-évre hosszabbították az éppen munkanélküli regisztrációjukat intézők szerint. „Áh, mi nem kapunk semmit, mi a külsősök külsősei vagyunk. A szerződéseinket is időről időre hosszabbították, hát most végleg vége.” – mondja az egyik harmincas fiatalember. „Én biztos, hogy külföldre megyek, Németországba, már a jövő héten indulok.” „Sajnos kellemetlen több éves munkaviszony után így utcára kerülni! Ezt a dolgot nem kizárólag magam miatt vállalom fel, hanem mindenki gondolkodjon el, hogy "családos emberek, hitelt törlesztő apukák lettek úgy munkanélküliek, hogy kedden közlik velük, hogy péntektől nincs munkájuk" ezt kellett megélni több éves kemény munka után. Sajnálom.” – ezt már egy fiatalember jegyezte meg a közösségi oldalon, aki az egyik, a Vértes Erőművel szerződött karbantartó cég, az OVIT alvállalkozójánál dolgozott negyvened magával, ők kedden tudták meg, hogy péntektől nem kell bemenni, holott 28 –án még nyugtatta őket közvetlen főnökük, hogy nem kell félniük, mivel legalább májusig lesz munkájuk a cégnél. Téglás József, a DUVISZ elnöke becsülni sem tudja, hogy valójában mennyi embert érint az elbocsájtás. „Amiről konkrétan tudunk: a Vértnél 300, a karbantartást végző OVIT – nál 130, az hosszú távú szerződésekkel rendelkező alvállalkozóknál 80 fő elbocsájtására lehet számítani, de hogy ezeken felül mennyi időszakos szerződésű vállalkozót érint az erőmű leállása, azt megbecsülni sem lehet, mindenképpen több száz emberről van szó.”

„Vagy közmunkások lesznek, vagy éhbérért dolgoznak majd valahol”
„Velük senki nem fog foglalkozni” – vélekedik Téglás József azokról, akik nem az állami cég alkalmazottai. „Ők majd valahogy boldogulnak, gondolom, majd az éhenhaláshoz is kevés pénzért esetleg el tudnak helyezkedni.” – vélekedik a szakszervezeti vezető. Az erőmű munkanélkülivé váló munkatársai számára az érdekvédelmi szervezet próbálja elérni a kormányzatnál és a cég vezetésénél egyfelől azt, hogy legalább a tavaly a Márkushegyi Bányaüzem leépítésekor elindult újrakezdési programot biztosítsák, másfelől pedig azt, hogy úgynevezett rendelkezési állományba kerülhessenek 36 hónapra azok, akiknek néhány évük van a nyugdíjig, és ennek fejében lemondanak a végkielégítésükről. Erre főként azért lenne szükség, mert a Vértes Erőmű középvezetői kara számára már nem járható út a korkedvezményes nyugdíj, és nehéz az iparágon belüli elhelyezkedés, az oroszlányi ipari parkban pedig 30-40 százalékkal kevesebb jövedelmet kínálhatnak számukra. „Bár a politika azt hangsúlyozza, hogy az ipari park cégei akár magasabb bérekkel várja az elbocsátottakat, az igazság az, hogy a juttatások évi nettó 700 ezer forintos mértékét nehéz ellensúlyozni, így akár harmadával kevesebbet is kereshetnének.” Téglás arra is kitért, hogy először az érte őket váratlanul, hogy nem működik 2018 –ig az erőmű, ahogy ezt korábban ígérte a kormány, aztán pedig az, hogy meghiúsult a biomassza erőmű terve, ami számos kolléga számára jelentette volna az ágazaton belüli elhelyezkedést.

A szakszervezeti vezető szerint Paks II is menekülési útvonalat jelenthetett volna, de bizonytalan időre ezek az egérutak bezáródtak, ezért lenne szükség a rendelkezési állomány megnyitására, vagy az átképzésekre. Bár az erőmű gárdája képzettebb, mint a bányaüzemből tavaly elbocsátott csoport, főként a középvezetői kar, de tapasztalható volt az is, hogy munkaerőt felvenni kívánó cégek tesztet írattak a dolgozókkal, de a tesztek eredményei lesújtóak voltak. Téglás szerint is elképzelhető, hogy akárcsak a tavaly elbocsájtottak, a most lapátra kerülők nagyobb része is külföld felé veszi az irányt. Bár a 2014 januárjában menesztett 235 bányász közül hozzávetőleg csupán nyolcvanan vették igénybe azokat az újrakezdési támogatásokat, amelyeket számukra biztosítottak, Téglás mégis bízik abban, hogy a jelenlegi elbocsátások kárvallottjai nyitottabbak lesznek a felkínált lehetőségekre. Azt elismerte Téglás, hogy a 2 millió forintnyi támogatást kevesen vették igénybe a szigorú feltételek miatt.

„Elvégeztem a tanfolyamot, de nem kellettem sehova”
Dühödten lapátolja a havat a házuk előtt egy férfi, nem szívesen beszél a tavalyi évről. „Hagyjon engem békén, elég bajom van nekem. Munkanélküli vagyok ma is. Még jó, hogy esett a hó, lefoglal.” Az egy éve a Márkushegyi Bányaüzemből elbocsátott férfiból csak annyit lehet harapófogóval kihúzni, hogy elvégezte a raktárosi, targoncás tanfolyamot, de hiába jelentkezett felvételre a szakmának megfelelő hirdetésre, mindenütt 2-3 éves gyakorlatot kértek rajta számon, így maradt hoppon. Azóta is. A kétmillió forintból áttelepülésre és vállalkozásalapításra fordítható 800 ezer forintra már nem is tartott igényt. „Mit is kezdtem volna vele?” Egy 48 éves, tavalyig szintén Márkushegyen dolgozó férfit Németországban értem utol, két hónapja dolgozik kint, öthetes turnusokban, a családja itthon várja. „Az a kétmillió forint egy vicc volt, kész átverés. Szerintem 90 százalék nem tudta igénybe venni. Sokan azt mondták nekünk, hogy ne nyávogjunk, mert kapunk kétmillió forintot. Igen ám, de el kell olvasni a kisbetűs részt is. Csak meghatározott képzésekre lehetett jelentkezni, ráadásul arra is úgy, hogy ők határozták meg, hogy milyen szervezésű tanfolyamra lehet menni. Találkoztam olyan volt kollégával, aki elvégzett egy 150 ezer forintos tanfolyamot, aztán azt mondták neki, hogy másikra már nem mehet. Több mint 20 évig dolgoztam bányában, az előző munkahelyem is bezárt 10 évvel ezelőtt, akkor tisztességesebben bántak velünk. Itt az utolsó hónapok borzalmasak voltak, csak méregettük egymást, ki az, akinek mennie kell, és ki maradhat még. Átérzem, milyen lehet most az erőműveseknek, most ők méregetik egymást. A szakszervezet? Hát segítettek, ahol tudtak, de mondja meg, milyen az a szakszervezet, amelyik a munkaadótól kapja a fizetését?”

Hol marad a valódi segítség?
Téglás József, a DUVISZ elnöke szerint a munkavállalói érdekképviseletet gyengítette a sztrájktörvény megnyirbálása, és nem erősíti a dolgozókat a Munkatörvénykönyvének évekkel ezelőtti módosítása sem, de az érdekvédelmi szervezetek teszik a dolgukat az adott lehetőségek szerint. A tavalyi újrakezdési program szerinte sem egyértelmű sikertörténet, de ennek egyik oka, a többi között, hogy a vájár szakma speciális, másfelől pedig a dolgozók egy részének képzettsége is enyhén szólva hagy kívánnivalót maga után. „Ez a most elbocsátottak egy részére is igaz lehet, már megjelentek az erőműben szolgáltatók, akik alapteszteket írattak a jelentkezőkkel, sokak számára ez is problémát okozott.”- magyarázta Téglás József. Hasonló tapasztalatai vannak az oroszlányi polgármesternek is: „Az utóbbi egy évben elértük azt, hogy leültünk az ipari park cégvezetőivel, hogy mik az ő igényeik, s bevontuk ebbe a fórumba az Vértesi Erőmű vezetését is. A tárgyalás részletei nem nyilvánosak, de talán sikerül, főként a középvezetői karnak valamiféle megoldást találnunk itt helyben.” – majd sorolta a nehézségeket Lazók Zoltán, aki szerint, bár már most is ötezren dolgoznak az ipari parkban megtelepült cégeknél, mégsem biztosan találnak maguknak munkahelyet a bezáró bánya és erőmű volt alkalmazottai. „Olyan szakmai képzéseket kell indítanunk, amelyek nem az országos hiányszakmákat tanítják, hanem az itteni cégek igényei szerint szerveződnek. Ezen felül van egy pár száz fős réteg Oroszlányon, ezek egy része csak a bányaüzemből elküldöttek csoportja, akik az alapszintű teszteken sem mennek át. Az ő képzésüket is meg kell oldanunk. Ezen kívül, hogy továbbra se váljunk Ózddá, itt kell tartanunk a tanult fiataljainkat is, ennek érdekében vezettük be a szakképzőnkben az ösztöndíjat, ami alanyi jogon jár, idén februártól ezt a gimnáziumunkra is kiterjesztjük és térítjük az útiköltségét azoknak, akik a környező településekről járnak az oroszlányi oktatási intézményekbe. Folyamatosan keressük fel azokat a fiatalokat is, akik valamely felsőoktatási intézmény hallgatói, megpróbáljuk őket visszacsábítani a városba, mert egy képzettebb helyi közösség kialakulását kell segítenünk ahhoz, hogy az ipari parkunk tucatnyi cége innen, helyből tudjon dolgozókat toborozni. A képzések terén az önkormányzatnak is lépnie kell, ha nem akarjuk, csak telephelyei legyünk az egyre szaporodó cégeknek, bár ez most a bánya és az erőmű elbocsátott munkásainak problémáját ez nem fogja hirtelen megoldani. Az elbocsátások visszafordíthatatlanul elindultak ugyan, de mind a polgármester, mind a szakszervezeti vezető abban bíznak, hogy legkésőbb tavaszig megszületnek azok a politikai döntések, amelyek nyomán eldől, hogy mit kezdenek a „konzervált” erőmű telephelyével: marad a gázkazán, vagy épülhet egy hulladék alapanyagot feldolgozó biomassza erőmű, amely több munkalehetőséget biztosíthat az itteniek számára. (Nem mellesleg kiváltja a hosszú távon bizonytalan gázkazánt is) Ígéretekkel eddig is tele volt a padlás.

Befagyott ígéretek
Hosszú évek óta vékony jégen járnak a Vértesi Erőműben dolgozók és az erőművet szénnel kiszolgáló bányaüzemek munkásai is, ott lebegett a fejük felett folyamatosan a bezárás réme. A rendszerváltás után az egykor 7500 embert foglalkoztató bányák létszáma csökkent drasztikusan, az erőmű dolgozói pedig a 2000-es években reszkethettek, mivel a kéngázt iszonyú mennyiségben a levegőbe pöfékelő monstrum környezetvédelmi engedélyei kerültek veszélybe. 2004 – ben egy 11 milliárdos szűrőberendezéssel elhárították a bezárás veszélyét, eddig tartott. Többen okolták a csőd felé rohanó állami cég helyzetéért a Kapolyi-féle áramvásárlásokat, a mindenkori kormányok koncepciótlanságát. Szakmai körökben fellelhető az álláspont a szén kitermelésének környezetbarát technológiájának támogatásáról, mások szerint viszont a villamos áram nyomott ára, a lakossági takarékoskodás teremtette kedvezőtlen adottságok mellett elkerülhetetlenné vált a bezárás, sőt, már rég lakatot kellett volna tenni az egészre bányástul, erőművestől, úgy ahogy van.

A II. Orbán kormány lényegében lélegeztető gépre tette az utolsó mélyművelésű bányát és az erőművet is azzal, hogy a 2014 – ig, illetve a Vértes Erőmű esetében a 2018 –ig tartó üzemeltetés ad elég időt ahhoz, hogy a bányában dolgozók elérjék az 5000 műszakot, vagy a 25 évet, s ezzel a nyugdíjba vonulást, az „erőművesek” pedig egy átalakulás folytán más munkakörökben tovább dolgozhassanak. A tavaly év elején elbocsájtott bányászok számára egy programot dolgoztak ki, hogy fejenként 2 millió forintnyi támogatást igénybe véve új életet kezdhessenek, az erőmű számára – legalábbis egy 2014 – es elképzelés szerint – egy hulladékhasznosításon alapuló energiatermelés jelentett volna alternatívát, biztosítva az erőművi dolgozók nagyobb hányadának tovább foglalkoztatását, és nem utolsó sorban az oroszlányi lakások több mint felének távfűtését is. A tavaly elbocsátott 235 bányász alig harmada tudott élni az újrakezdési program adta lehetőségekkel, és az is kétséges, hogy a most leálló erőmű miatt munkanélkülivé válók számára lesz e ilyen program, s ha igen, akkor vajon ők tudnak-e élni a lehetőségekkel. Ráadásul az sem tudható pontosan, hogy az alvállalkozói szerződések felbontásával még mennyien kerülnek utcára. A biomassza erőmű terve, amely jó néhány dolgozó foglalkoztatását jelenthette volna, kútba esett a költségek és a szükséges jogszabályi háttér megteremtése híján. Ez utóbbi helyett gázkazán fűti január 1-e óta az oroszlányi lakásokat, amely költsége sokszorosát teszi ki a korábbinak, illetve az eredetileg tervezett biomassza erőműének, de a rezsicsökkentés garantálta alacsony díjak fenntartásához szükséges nem csekély többletet a kormány közpénzből kipótolja. Arra nincs garancia, hogy a drága gázkazánt valaha ki tudják-e váltani olcsóbb távfűtési technológiára, ahogy arra sincs, hogy meddig garantálja az állam a rezsicsökkentett díjakat, arra meg végképp nincsen, hogy az Oroszlányon szinte már menetrendszerűen beköszönő újévi elbocsátás során munkanélkülivé váló több száz embernek mi lesz a sorsa.

(magyarnarancs.hu)

2016. január 21., 10:13