Egy oroszlányi drogériába tört be 2015. november 23-án éjszaka R. G. A 21 éves helybéli az üzlet bejárati ajtaját feszítette ki, majd azon át bement a boltba. Egyenesen a parfümökhöz ment, amelyekből összeszedett 40 darabot.

Az oroszlányi járőrök alig több mint egy óra alatt azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akinél megtalálták az eltulajdonított illatszereket. Gyanúsítotti kihallgatásán R. G. részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy miután bejutott a drogériába, fogott egy kosarat és telepakolta. Nem nézte, milyen parfümöket tulajdonított el, vitt mindent, ami a keze ügyébe került.

A gyanúsított a lopást követően a teli kosárral a kezében visszament abba a lépcsőházba, ahol éjszakáit szokta tölteni. Aludt, mikor a járőrök felkeltették, elfogták őt és előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra. A férfi bevallotta továbbá, hogy a parfümöket eladta volna. Bárki megvehette volna, aki tudott volna értük fizetni, de az oroszlányi rendőröknek köszönhetően a férfi egyiken sem tudott túladni.

R. G.-t az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezi 72 órán belül történő bíróság elé állítását.

2015. november 25., 06:20