Kihasználták napsütéses vasárnapot az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület közelmúltban toborzott fiataljai – tájékoztatott Tyukodi József elnök.

A Malom-tónál megrendezett gyakorlaton az újonnan belépet lányok és fiúk elsőként a felszerelésekkel és a megfelelő szakkifejezésekkel ismerkedtek az egyesület „régi” tagjainak segítségével, majd az osztott sugárszerelés a tömlőgurítás és az összetekerés fázisait próbálgatták.

- Az én megítélésem szerint sikeres foglalkozás van mögöttünk, amin nagyon jól érezték magukat a fiatalok, sőt elkezdődött egy egészséges rivalizálás is közöttük. Mindent időre kell teljesíteni, a stopperóra pedig nem hazudik. Látták egymás hibáit, és ezekből is sokat lehet tanulni. A következő alkalommal a nagy focipályán a verseny staféta ismertetésével kezdünk, ha az időjárás engedi, ha nem, akkor az oktató terembe vonulunk elméleti órára – fogalmazott Tyukodi József.

2015. november 09., 09:14