Mint már évtizedek óta, ebben az évben is a győri Mosoni–Dunán került megrendezésre a Graboplast Országos Maraton Bajnokság, melyen minden idők legnépesebb mezőnye gyűlt össze.

A gyermek, kölyök, serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztályt is beleszámítva közel 2000 induló volt, amihez még 400 masters sportoló is csatlakozott.

Az időjárás is ideális volt, és a győriek is kitettek magukért, ami a szervezést illeti. – „Nagyon köszönjük a kluboknak, hogy ennyi gyereket elhoztak az OB-ra” – mondta elégedetten Boros Gergely szakmai igazgató.

A Vértesi Erőmű Sportegyesület kajakszakosztálya húsz utánpótláskorú és öt szabadidős, illetve masters versenyzőt nevezett.

Eredményeik

Utánpótlás

  • K1 Férfi Serdülő U15 15 km Döntő (26 induló).
    10. Kerek Tamás István
  • MK1 Férfi Gyermek U12 5 km – Döntő (11 induló).
    7. Komor László Dávid.
  • MK2 Női Gyermek U12 5 km Döntő (14 induló).
    9. Bacsányi Krisztina - Mayer Maja.
  • MK2 Női Gyermek U10-U11 5 km Döntő (8 induló).
    5. Becker Norina Adrienn - Leskó Vivien.
Szabadidős és Egyetemi
  • K1 Férfi 10 km Döntő (18 induló).
    7. Tokai Tamás.
Masters
  • K1 Női Masters 10 km 35-39 Döntő.
    1. Dr. Simon Csilla.
  • K2 Vegyes Masters 10 km 35-39 Döntő.
    1. Dr. Simon Csilla - Nagy Viktor.
2019. május 23., 06:53