A zord időjárás ellenére is látványos közös szavalással és József Attila szobrának megkoszorúzásával ünnepelték a költészet napját a József Attila Általános Iskola diákjai csütörtök délelőtt.

A tervek szerint iskolájuk névadójának verseit a város többi oktatási intézményének nebulóival adták volna elő, az eső miatt azonban elmaradt a közös verselés, ennek ellenére a lelkes fiatalok bemutatták műsorukat, elszavaltak néhányat a költő legismertebb műveiből, majd a diákönkormányzat tagjai koszorút helyeztek az intézménnyel szemközt álló József Attila szobornál.

Az iskolában a költészet napjához kapcsolódóan József Attila napokat tartottak, melyek alsós és felsős tanulmányi versenyeket, kistérségi ének versenyt és művészeti gálát is magukba foglaltak.

Csütörtökön, még a verselés előtt a diákok húsz perces előadással készültek, melyben végigkövették a névadó életét Curriculum vitae című írása és költeményei alapján.

A fiatalok lelkesen készültek a műsorra, a pedagógusok elmondása szerint pedig az esemény remek alkalom volt arra, hogy a fiatalokat közelebb hozza a költeményekhez.

2019. április 12., 08:17