Az első olyan magyar települések között van városunk, melyek ingyenesen biztosítják a kullancsok által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás elleni védőoltást, amit idén első alkalommal mintegy félszáz önkormányzati dolgozó kap meg – derült ki szerda délelőtt a Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztatón.

Az eseményen beszédet mondott Lazók Zoltán polgármester, Dr. Mátics István, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke, valamint Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

- Közismert, hogy a kullancscsípés nagyon súlyos következményekkel járhat, az általuk terjesztett egyik legveszélyesebb betegség a vírusos agyvelőgyulladás. Mindig érdemes élni a lehetőséggel, ha egy potenciálisan súlyos betegség ilyen egyszerűen megelőzhető – fejtette ki Lazók Zoltán.

- Ezért a védőoltást a program első fázisában azoknak az önkormányzati cégnél dolgozóknak biztosítjuk térítésmentesen, akik a szabadban dolgoznak, például a városi parkokban, erdős külterületeken, hiszen ők vannak a leginkább kitéve a kullancscsípésnek. Határozott szándékunk, hogy a jövőbeni tapasztalatok alapján bővítsük a programot” – tette hozzá a városvezető.

Dr. Mátics István Oroszlány 2009-ben indított egészségügyi programjának fejlődéséről számolt be, és röviden tájékoztatta a hallgatóságot a kullancsok által terjesztett betegségek súlyosságáról. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a fertőzés az esetek jelentős részében tünetmentesen lezajlik, ám éppen azért veszélyes és kiszámíthatatlan betegség, mert nem lehet előre tudni, kinél okoz súlyos szövődményeket. A védekezés pedig azért is indokolt, mert a már kialakult betegség kezelésére nincsen célzott terápia, az esetleges agykárosodás mértékét gyógyszeresen nem lehet befolyásolni.

Dr. Póta György a polgármester szavait kiegészítve hangsúlyozta: sokan gondolnak úgy a kullancsok által terjesztett betegségekre, hogy azokra csak akkor kell igazán figyelni, ha a természetet járjuk. Ez azonban már nem így van, a kis vérszívók egyre közelebb merészkednek hozzánk az épített környezetben is. Megtalálhatók például a városi parkokban, játszótereken, családi házak kertjében, de a magas fűvel benőtt, elhanyagolt területeken is jelen vannak. A kutatások szerint már minden ötödik kullancscsípés városi környezetben történik. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke kiemelte: a kertvárosi jellegű területek bővülése jelentős mértékben növelheti a kullancsokkal való találkozás lehetőségét.

A szakemberek szerint hazánk a közepesen veszélyeztetett országok közé tartozik, magasabb kockázatú területnek az ország délnyugati része, valamint az északi határsáv középső szakasza számít, ebbe a régióba tartozik Oroszlány is.

2019. április 12., 07:43