Mind minden év elején, gyermekekkel, gyermekvédelemmel foglalkozó dolgozók, a település intézményvezetői, egészségügyi és rendészeti szakemberei találkoztak kedden Oroszlányban.

A törvényi kötelezettségből fakadó programon File Beáta jegyző köszöntötte a megjelenteket, aki elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Az ehhez való jog állami oldalról kötelezettségben nyilvánul meg, hiszen a jogalkotó alaptörvényi szinten deklarálta, hogy a gyermekek védelmét az állam külön intézkedésekkel biztosítja. A Gyermek jogairól szóló nemzetközi egyezmény kimondja a „gyermek mindenek felett álló érdekét”, azaz azt a törvényszerűséget, hogy a gyermek érdeke megelőz minden mást. A gyermekeknek ezt a jogát kell szem előtt tartani minden szervnél, ahol az őket érintő kérdésekben döntenek. Az Egyezmény létrehozását az ENSZ közgyűlés által 1959. november 20-án elfogadott, a gyermek jogairól szóló nyilatkozat alkalmazási gyakorlata alapozta meg.

- Oroszlányt tekintve megállapíthatjuk, hogy a helyi gyermekvédelem jó színvonalon működik. Az Önkormányzati Szociális Szolgálatnál 21 fő dolgozik a gyermekvédelem területén. A kollégák Kecskéd, Bokod, Dad településeken is ellátnak feladatokat. Az óvodai és iskolai szociális segítők pedig a járás valamennyi településén fejtik ki szakmai tevékenységüket. A Szociális Szolgálat központi épületének felújítása megkezdődött, s ez lehetőséget fog adni, hogy a kollégák kulturáltabb körülmények között tudják az ügyfélfogadást, esetmegbeszéléseket végezni – fogalmazott File Beáta.

Mint az a konferencián elhangzott, 2018-ban 5 halmozottan hátrányos helyzetű gyermek volt a város bölcsődéjében. 17 esetben helyeztek el gyermeket a család- és gyermekjóléti központ javaslatára. Többször előfordult a lakás elvesztése és a munkanélküliség okozta anyagi ellehetetlenülése a családoknak. Gyakorivá váltak a párkapcsolati problémák is.

A védőnői szolgálat területén tavaly összesen 315 kismamával foglalkoztak. Ebből 39 főnél játszott szerepet a környezeti veszélyeztetés. Ebből a számból 18 fő az 1-es körzetből kerül ki, amelybe a Nyíres és Német dűlő is beletartozik.

A szolgálat központi személyi állománya óvodai és iskolai szociális segítőkkel bővült 2018-ban. Az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység a család-és gyermekjóléti központ speciális szolgáltatása. A segítőknek felsőfokú szociálpedagógus végzettsége van, a központ alkalmazásában állnak, de munkavégzésüknek helye elsősorban a köznevelési intézmény. Ez a tevékenység preventív jellegű segítő szolgáltatás, amely az óvodás és iskoláskorú gyermekek és fiatalok képességeinek, lehetőségeinek legoptimálisabb kibontakozását támogatja a szociális kapcsolataik javításával. A célcsoport a gyermek, a szülő, pedagógus, akikkel egyéni esetkezeléssel és tanácsadással, szociális csoportmunkával, közösségi szociális munkával foglalkozik a segítő. A szakember célja, az egyszerűen igénybe vehető, az esetleges problémákra gyorsan reagáló szolgáltatás, amely révén a gyermekek sikeres iskolai előmenetét támogatják, illetve a veszélyeztetettségüket igyekeznek megelőzni.

2019. február 20., 07:57