Hír | Sport

A keddi mérkőzésen ismét egy alsó régióban tanyázó csapatot fogadott az OSE, a PVSK-Kronosz volt a vendég.

Bátran kezdtek a vendégek és az első öt percben még tartották a vezetést is. Ezután határozottabbá váló védekezéssel és jó külső dobásokkal jelezték az oroszlánok, hogy nem az addigi az igazi arca. A negyedet ennélfogva már 8 pontos előnnyel zárta.

A második negyedben aztán újra kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, ami a Lions hullámzó támadó és védő teljesítménye eredményeként alakult ki, a különbség a félidőig csak egy ponttal gyarapodott. A vendégek derekasan harcoltak. A harmadik etapot aztán koncentrált játékkal kezdték a hazaiak, jó védekezésből, remek lepattanózást produkálva, szépen indulva szereztek látványos, könnyű kosarakat. Támadójátékuk is rendben volt, hisz az esetlegesen elhibázott dobásaik is jól kidolgozott helyzetekből születtek. Az utolsó negyed is hasonló módon zajlott, annyi eltéréssel, hogy egyre kisebb ellenállást tudott az ellenfél kifejteni, íg a végére 22 pontra duzzadt az előny.

Sebastjan Krasovec: „Először is gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Ahogyan számítottunk rá, egy fiatal és tehetséges csapat ellen játszottunk, akik végig küzdöttek és harcoltak. Egy jó mérkőzést játszottunk, de most a győzelem volt csupán a fontos, mivel ezen a héten pénteken még egy mérkőzés vár ránk."

OSE Lions – PVSK-Kronosz Kiadó 87-65 (23-15, 21-20, 24-17, 19-13)
Helyszín: Oroszlány, Krajnyik „Akác" András Sportcsarnok (504 néző)
Játékvezetők: Földi, Tóth, Major

OSE: Abell 14/3, Illés M. 13/3, Hegedűs 9/3, Mohácsi 9, Nshimba 7
Csere: Anda 8, Kiss K. 8/6, Zsíros P. 8/6, Kucsora 7/3, Sömenek 4, Burai -, Kiss Á.-
Vezetőedző: Sebastjan Krasovec
Másodedző: Georgi Bujukliev

fotó: Babér Zoltán

2019. február 01., 06:06