Az Országgyűlés elfogadta a következő népszámlálás végrehajtásáról szóló 2018. évi CI. törvényt, amely szerint 2021 tavaszán kerül sor a tízévenkénti összeírásra.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) törekvése a 2021-es népszámlálás megvalósítása során a válaszadókra háruló terhek és a népszámlálás költségeinek csökkentése, a gyors adatfeldolgozás és adatközlés, valamint a kiváló adatminőség biztosítása. Ezen törekvések megvalósítása érdekében a kérdőívek kitöltése kizárólag elektronikus formában fog történni, az adatok feldolgozását pedig állami nyilvántartásokból származó adatbázisok statisztikai célú felhasználása segíti majd.

2021-ben a KSH olyan népszámlálás megvalósítását tervezi, amely a korábbinál kevesebb terhet jelent a válaszadók számára, gyors adatfeldolgozást és adatközlést tesz lehetővé, biztosítva ugyanakkor a kiváló adatminőséget. Mindemellett az is kiemelkedő szempont, hogy a korábbiakhoz képest jelentősen csökkenjen az összeírás költsége. Ezeket a célokat a KSH egyrészről úgy tudja megvalósítani, ha a kérdőívek kitöltése elektronikusan történik: online felületen, többféle mobileszközön a kérdőív önálló kitöltésével, valamint a számlálóbiztosok által tabletek segítségével. Az elektronikus adatgyűjtés révén az adatszolgáltatás önállóan, kényelmes időpontban teljesíthető, és a válaszadás időtartama interjús módon is lecsökken. A célok megvalósítását szolgálják másfelől az Európai Unióban és a világon a statisztikai adatforrások között egyre fontosabb szerepet betöltő állami nyilvántartások. Ezek használata minden eddiginél pontosabb adatok előállítását teszi lehetővé, segítségükkel két népszámlálás között is állíthatóak elő a népszámláláshoz kötődő adatkörökbe tartozó friss információk.

KSH

2019. január 09., 05:55