Hat évvel ezelőtt Karcagról indult Kovács Szilvia alpolgármester, programigazgató kezdeményezésével, irányításával a Legszebb konyhakertek Magyarországon program.

Ehhez csatlakozott immár második éve az Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete (OTSZE) – hangzott el a szerdai projektösszegző eseményen Elekes Lászlóné elnökségi tag tájékoztatójában.

A program célja nem változott az elmúlt években: elismerni a kertművelők munkáját és ezzel ösztönözni a lakosságot arra, hogy saját, rokonai, vagy barátai udvarán, kertjében alakítsanak ki konyhakertet, és termesszenek benne minél több konyhakerti zöldséget, gyümölcsöt.

Alapos szervezőmunkát követően 25 jelentkező 26 kertet nevezett be a nemes vetélkedőbe, a zsűri pedig két alkalommal, júniusban, valamint július végén szemlézte a veteményeket.

Október 15-én az agrárminisztériumban került sor az országos díjátadásra, ahol a nyertesek egy szép emlékplakettet és emléklapot kaptak:
Zártkert 1. zöldséges: Kostyál Pál és Kostyál Pálné, valamint unokájuk, Kostyál Ron, Kenderföld dűlő,

Zártkert 3. vegyes: Szabó István Lajos és Szabó Istvánné, Betka, Bokodi tópart,

Közösségi kert: Önkormányzati Szociális Szolgálat Csillag Szolgáltató Pont, Nyíres dűlő, Baráth Domonkos intézményvezető és Nagy-Cserhalmi Katalin programvezető.

2018. december 20., 13:26