Advent harmadik hétvégéjének rendezvényei is tartogattak jó pár meglepetést, színvonalas gyermekprogramokat, nem beszélve arról: leesett az első hó.

Pénteken a József Attila iskola diákjai nyitották a sort a szabadtéri színpadon, majd a Cirill táncstúdió fiataljait a népszerű mulatós zenei előadó, Kacor Feri követte, míg a napot Sári Évi musical produkciója zárta.

Szombaton aztán az egész nap hulló hó immár látványban is karácsonyi hangulatot varázsolt a főtéren és a városban. A művelődési házban a Cirill táncosainak évzáró rendezvénye teltházat vonzott, a szabadtéri színpadon pedig a Hébé fiataljai léptek elsőként a deszkákra. Megtelt a tér, mire megérkezett L.L. Junior, aki hatalmas sikert aratott, a napot a Creme de la pop koncertje zárta.

Vasárnap a szervezők a gyerekeknek is kedveztek, hiszen kézműves játszóház, valamint Tompeti és barátai szórakoztatták őket a színházteremben. Az Oroszlányi Evangélikus Kórus és Zenekar a templomban adott karácsonyi hangversenyt, a szabadtéri színpadon pedig a gimnázium műsora után talán az adventi rendezvénysorozat egyik legnagyobb sztárja, Bródy János lépett fel emlékezetes koncerttel, Ráadás címmel.

A hétvége eseményeinek képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

2018. december 17., 08:54