Hír | Kék hírek

Közel 250 ezer forint értékben nyert a közelmúltban védő és szakfelszereléseket az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület - tájékoztatott Tyukodi József elnök, aki összegezte a közösség éves munkáját is.

Mint elmondta, évek óta, így idén is eleget tettek az Oroszlány Barátainak Köre felkérésének, és biztosították a februári kiszebáb égetés helyszínét. szervezik a tavaszköszöntő vígságok áprilisi motoros, kolbászos találkozóját Opsuszta Csabával, ott vannak a mikulásháznál, önkénteseik versenyeken, bemutatókon vesznek részt.

Megemlékezéseik közül kiemelkedik a Szent Flórián nap, és az említettek mellett rendszeresen segítik ki a hivatásos állományt is.

- Köszönöm mindenkinek az egész éves munkáját, külön azon tagoknak, akik a versenyre való felkészítést segítették és az ifi csapat tagjainak az év versenyeredményeit. Az elnyert pályázatból sikerült fehér címeres névre szóló pólókat vásárolni, az oktatáshoz projektort, led reflektorokat és szivattyút – fogalmazott Tyukodi József.

2018. december 12., 06:29