Idén közel nyolcszáz eseményen, rendezvényen voltak jelen kameráikkal a Városi Televízió munkatársai, s készítettek magazinműsorokat, stúdióbeszélgetéseket.

Ott voltak a települési és intézményi ünnepeken, rendezvényeken, valamint a várost érintő nagy döntések születésénél. Rögzítettek tűzgyújtást, tűzoltást, balesetet és koccanást. Ott voltak, amikor eveztek, vezettek, futottak, gólt rúgtak vagy kosarat dobtak. Felvették és megmutatták a kisdiákok első lépéseit az iskolában, és a ballagók utolsó táncát is rögzítették. Láttattak táncokat, ráncokat, jómódot, nyomort, de mindig igyekeztek a valóságot közvetíteni nézőik felé.

Mindehhez szükség volt az intézmények, hivatalok, szervezetek és polgárok együttműködő támogatására. Erről is szó esett – többek között - péntek délelőtt a stúdióban, ahol évzáró eseményen elevenítették fel 2018. eredményeit, természetesen alkoholmentes pezsgős koccintással.

A meghívottak között ott voltak a város vezetői, a képviselő-testület tagjai, intézmények, önkormányzati és civil szervezetek képviselői is, akiket Kiss Zita vezető szerkesztő tájékoztatott az idei év munkájáról.

2018. december 01., 16:42