Erdő Péter bíboros, prímás, érsek volt az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap fővédnöke. A szombati program részeként Oroszlányból is indultak csoportok.

Az augusztus 22-i akció résztvevői útjukat a különböző népek és nemzetek egységéért és békéjéért ajánlották fel – tudtuk meg a vértessomlói Batin Pétertől, aki az egyik csoportot kalauzolta. A Mária Út teljes szakaszán megszervezett eseményt a Mária Út Egyesület és a Mária Rádió koordinálta Nagyboldogasszony ünnepe után. A minden évben megrendezendő zarándoknap az 1Úton nevet viseli és több száz települést érint Ausztriában, Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Az eseményen részt vehet bárki, aki késztetést érez arra, hogy egy egész napos zarándoklat keretében, hosszabb vagy rövidebb szakaszt tegyen meg a Mária Úton.

A több országot érintő rendezvény lelki élményt ad mindenkinek, aki elindul ezen a zarándoknapon. A résztvevők nemcsak egymást ismerik meg, hanem közelebb kerülnek önmagukhoz is. Olyan értékrenddel találkoznak, melyre egyre nagyobb szükség van a mai széthúzó társadalomban. Eközben találkoznak a természettel, egészséget is szolgálják, s rácsodálkozhatnak a Kárpát-medencében rejlő történelmi emlékekre, kincsekre is – olvasható a szervezők weboldalán.

Az oroszlányi résztvevők első csapata reggel hét órakor indult, és Csókakő érintésével érkeztek Bodajkra. A délben induló, Batin Péter vezette csoport útja Vértessomlóra vezetett, ahol a Sarlós Boldogasszony-kegytemplomban a móri Márkó atya celebrált szentmisét. Ide egyébként Tatabányáról is érkezett egy több mint százfős zarándokközösség.

A szervező azt is elmondta, hogy a következő út szeptember 4-én reggel indul Somlóról, és a csatkai búcsúba vezet, majd ugyanazon hónap 12. napján Bodajk lesz a zarándokok útjának végállomása.

2015. augusztus 24., 06:30