„Nem az idő vasfoga, hanem az elhanyagolás, a közöny. Pedig a mai gyerekek többségének sincs pénze balatoni nyaralásra, szükség volna díjtalan táborokra” – írta a legnagyobb közösségi oldalon az egyik kommentező megtekintve a káptalanfüredi táborról közzétett – a napokban készült – képeket.

Rajnai Gábor és Németh Gábor alpolgármesterek, valamint Sólyom Jöran, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke is tagja volt többek mellett annak a csoportnak, amelyik felkereste az üdülőt, hogy személyesen is meggyőződjön annak lepusztult állapotáról, és felmérje a legsürgetőbb feladatokat.

Legutóbb 2004-ben költött a város kétmillió forintot a feltételek javítására, akkor ebben az értékben új bútorokkal rendezték be a faházakat, de azóta komolyabb fejlesztés nem volt.

Most kezdésként 25 milliót szavazott meg a képviselő-testület, amiből első körben két 37 négyzetméteres épület fiatalodhat meg. A város vagyonát képező balatoni üdülőhely teljes rendbetételére azonban százmilliókat kell költeni a következő években.

2015. augusztus 15., 08:38