Kéthónapos nyári próbaidőszak tapasztalatairól számolt be a hétvégi, éjszakai térfigyelő szolgálattal kapcsolatban a közterület-felügyelői csoport a képviselő-testület legutóbbi ülésén. A közterületi kamerarendszer élőképeinek folyamatos figyelemmel kísérésének célja a közbiztonság növelése, illetve a bűnmegelőzés.

A térfigyelő szolgálat bevezetését megelőzően az Oroszlányi Rendőrkapitányság vezetőivel egyeztettek a hétvégi beosztásokról, akik figyelembe véve a térfigyelői szolgálat időbeosztását a péntek, illetve szombati napokra külön járőrszolgálatot szerveztek. Ennek megfelelően a térfigyelő központban a közterület-felügyelő által tapasztalt jogsértések észlelése esetén telefonon kapta az értesítést a rendőrkapitányság ügyelete, vagy az intézkedő járőrszolgálat, melynek tagjai a jelzést követően a helyszínre érkeztek és az elmondottak alapján kezdték meg az intézkedéseket.

A tesztidőszakban 58 esetben került sor intézkedésre, melyek túlnyomó többsége köztisztasági szabálysértések, közterületi szeszesital fogyasztások miatt indítottak, azonban két alkalommal a járőr értesítését követően állítottak elő ittas vezetőt és körözött személyeket a rendőrkapitányság munkatársai.

A térfigyelő rendszer előnye az objektivitása, és a tapasztalatok alapján egyértelműen látszik, hogy ahol kamera van telepítve, ott növekszik a közbiztonság, azonban bűnmegelőzési szerepét kizárólag abban az esetben tölti be, ha van olyan reagáló csoport, akik az operátor jelzéseire rövid időn belül képesek a helyszínre érkezni és megtenni a szükséges intézkedéseket. A városi térfigyelő rendszer jelenleg is folyamatban lévő fejlesztése során, az új kamerák telepítésével újabb közterületek kerülnek megfigyelés alá, ezáltal tovább növelhető a lakosság biztonságérzete – áll a beszámolóban.

2018. szeptember 20., 07:40