Szerda délután lakossági fórumra várták az érdeklődőket a Népek barátsága - Irinyi tengely III. ütem, konkrétan a (Április és Havasi M. utcák közötti szakasz) közlekedésfejlesztési beruházásának ismertetésére.

Rajnai Gábor alpolgármester bevezetőjében elmondta, hogy olyan nagy számú lakossági észrevétel érkezett a hivatalhoz, melyek alapján egy fórum megtartása vált szükségessé. A beérkezett észrevételek közül elsősorban a fakivágásokat említette, és ezekhez kapcsolódóan elmondta, hogy amennyiben a lakossági tiltakozás okán meg kell szakítani a komplex beruházást, úgy annak későbbi befejezése, megvalósulása jelenleg nem meghatározható.

Bartalus László osztályvezető ismertette, hogy a tervezésnél a parkolószám jelentős növelését tartották szem előtt. Az egy irányú forgalmat megtartva, 37 darab 45 fokos és 13 párhuzamos parkoló építésével javul az autók elhelyezésének lehetősége – ez utóbbiak a kialakult parkolási rendhez igazodva, vagyis ott, ahol az autók jelenleg is parkolnak. A kiemelt gyalogátkelőhelyek is a már az utca elejéből megismert, kiemelt szinttel valósulnak meg. A gyalogos forgalmat csak az iskola felöli oldalon hagyják meg. A tömbök felöli oldalon a járda tehát megszűnik.

Elmondta továbbá, hogy a fák megmentésének lehetősége a tervezéskor is felmerült. Mivel azonban a fákat korábban a szennyvízcsatorna nyomvonala fölé telepítették. ezeknek a gyökere a szennyvízcsatornát már elérte. Ez a csatorna működését jelentősen rontja, ez egy városszerte ismert, sok helyen előforduló probléma – amennyiben ezt továbbra is csak a természetre hagynák, rövid időn belül folyamatosan dugulásokat okozna. A fák kivágása tehát a parkolóépítés nélkül is szükséges lenne.

A fák helyett az itt előírt pótlási mennyiség dupláját fogják a területre telepíteni. Ez olyan iskolázott fák telepítését jelenti, amely két éven belül már értékelhető árnyékot tud adni. A közel húsz lakó részvételével zajlott fórumon a terv bemutatása után releváns lakossági kérdések érkeztek. Az ezekre adott válaszokból kiderült, hogy tömbök előtti járdák itt is részét képezik a felújításnak, térköves burkolatot fognak kapni- ám az Április utca 2. előtti járda most nem része a felújításnak, ahogy a Népek barátsága út 1-3-5 előtti parkolók sem.

Kérdésként felmerült az is, hogy mikor lesz egyirányú a Havasi Márton utca, merthogy a jelenlegi forgalmat nem tudja balesetmentesen ellátni. Kiderült, ide a későbbiekben egy, az útra merőleges parkoló van betervezve, az iskola előtt, és az iskola után is, ez segíthet majd a jelenlegi helyzeten. Szintén lakosságtól érkezett az a felvetés, hogy az iskola előtt álló rendőr miért nem szerez érvényt a megállni tilos táblának, hiszen a tiltás betartatása is sokat segítene a közlekedési helyzeten.

2018. szeptember 13., 08:15