Minden napra jutott érdekesség a hosszú hétvége programsorozatában. Szombaton és vasárnap az Oroszlányi Rallye autói dübörögtek az utakon, vasárnap és hétfő délután pedig az első alkalommal megrendezett Borfesztivál várta az érdeklődőket.

Hét pincészet nedűit kínálták a szabadtéri színpad előtti téren felállított házikókban, s a szervezők a gyerekekről sem feledkeztek meg, akik a főtéri mini vidámparkban múlathatták az időt.

Vasárnap a felvidéki História, az erdélyi Selfish Murphy és a szegedi Gypo Circus együttesek adtak éjszakába nyúló koncerteteket.

Nemzeti ünnepünk délutánján folytatódott mind a borok kóstolása, mind a zenekarok fellépése. Az autentikus cigányzenét játszó, helyi Kale Lulugyi nyitotta a sort, ezt követően pedig a Buskanjo (Budapest SKA Nu-Jazz Orchestra) csapata vegyítette a jazz, a reggae, a funk és a latin zene stíluselemeit. A nap utolsó fellépője a Children of Distance volt. A zenekar többek között arról is híres, hogy a jelenlegi magyar pop-rock szakmában a legnépesebb Facebook táborral rendelkezik, a YouTube-on pedig több, mint 100 milliós kattintással büszkélkedhet, így nem csoda, hogy megtelt a szabadtéri színpad előtti tér.

Végül tűzijáték zárta Oroszlány Szent István napi rendezvényeit.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg – a fejléc fotó kísérletképpen HDR technikával készült!

2018. augusztus 21., 06:42