Az önálló irányelvben részletezett megoldásokat és módszereket alkalmazva átláthatóbbá, egyszerűbbé és gördülékenyebbé válik a szabadtéri rendezvények előkészítése. Az irányelv kidolgozását végző munkacsoport gyakorlati tapasztalatokat is felhasznált munkája során.

Az elmúlt években több alkalommal is beigazolódott, hogy a szabadtéri rendezvények kivitelezésének előzetes tervezésekor kiemelt jelentőséggel bír az adott helyszín esetleges kiüríthetősége, a menekülési lehetőségek fontossága. A hatályban lévő Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint a rendezvény területén a veszélyforrások negyven méteres környezetét legfeljebb négy perc alatt ki kell tudni üríteni, így a szervezőnek a rendezvény tervezése során figyelembe kell venniük többek között a várható egyidejű létszámot, a tömeg kialakulását és a helyszín sajátosságait is.

A rendezvényszervezők és a tűzvédelem biztosításában résztvevő szakemberek munkájának elősegítésére a Tűzvédelmi Műszaki Bizottság a szabadtéri rendezvények témájában is önálló tűzvédelmi műszaki irányelv megalkotását tűzte ki célul. Az irányelv kidolgozására létrejött munkacsoportban a katasztrófavédelem munkatársai mellett rendezvényszervezők és tűzvédelmi tervezők is részt vettek. A munkacsoport a tervezet kidolgozása során gyakorlati tapasztalatokat is felhasznált, majd Sopronban, a VOLT Fesztiválon tesztelte azokat. A fesztiválon a szakemberek többek közt azt figyelték, hogy a tömegjellemzők hogyan alakulnak, normál esetben mennyi idő alatt hagyják el az emberek a koncert után a nézőteret. Körbejárták a fesztivál területét és figyelték a menekülési irányokra vonatkozó jelzéseket, azok megfelelő elhelyezését, a sátrak és a koncerthelyek elrendezését.

Az önálló tűzvédelmi műszaki irányelv megjelenése előtti időkben a rendezvényszervező által megbízott tűzvédelmi szakembernek kellett kiválasztania az egyes rendezvényhelyszínek kiüríthetőségének ellenőrzésére szolgáló módszert, amelyet ezután a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzvédelmi főosztálya hagyott jóvá. A szervezet ügyfélbarát módon a határozatokat gyorsított eljárásban, jellemzően a kérelem beérkezésétől számított két-három napon belül kiadta, de arra is volt példa, hogy egyszerűbben megítélhető esetekben már a kérelem beadásának napján elkészült a határozat, amit a kérelmező a postai út mellett szkennelve, e-mailben is megkapott.

Most, hogy az önálló tűzvédelmi műszaki irányelv megjelent, abban az esetben, ha a rendezvény szervezője az irányelvben részletezett megoldásokat és módszereket alkalmazza, automatikusan teljesíti az Országos Tűzvédelmi Szabályzat követelményeit, így a kiürítés-ellenőrzés módszerének külön jóváhagyására e tekintetben nincs szükség. Az irányelv megjelenésével tehát a rendezvények előkészítése is gyorsabbá válik. Mindez közel száz szabadtéri rendezvényt érint a közeljövőben.

Bár a szabadtéri rendezvények előkészítését szabályzó tűzvédelmi műszaki irányelv elkészült, a Tűzvédelmi Műszaki Bizottság munkacsoportjai tovább dolgoznak: készül az építményszerkezetek tűzvédelmi jellemzőivel foglalkozó irányelv, valamint folyamatban van a beépített tűzoltó berendezések már megjelent irányelvének bővítése a beépített tűzterjedésgátló berendezésekkel.

A szabadtéri rendezvények előkészítését szabályzó tűzvédelmi műszaki irányelv itt olvasható

2015. július 17., 07:55