A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében indult el 2017 tavaszán Oroszlányban a társadalmi együttműködés erősítését szolgáló komplex program 100 millió forint támogatással.

A projekt célkitűzése, hogy a tervezett tevékenységek eredményeként a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei javuljanak, elérhetővé váljanak a foglalkoztatást, társadalmi integrációt, közösségfejlesztést, oktatást, iskolai felzárkózást, családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást, életvezetési tanácsadást, egyéni fejlesztést és szociális munkát biztosító programok. Célcsoportja a szegregációval érintett terület, a Nyíres és Német dűlő lakossága.

A héten rendezték meg a Csillag Szolgáltató Pontban azt a tematikus sorozatot, aminek minden napján 20-30 fiatalnak szerveztek programokat – tájékoztatott Lackovics Irén, a Szociális Szolgálat helyettes vezetője.

Játszóház, egészségnap, közlekedésbiztonsági előadás, drogprevenció segítette többek között a résztvevők integrációját és közösségfejlesztését, pénteken pedig Danó Ibolya, a kormányhivatal szakmai szakügyintézője várta magyar-roma hagyományőrző rendezvényre az érdeklődőket, aki két cikluson keresztül vezette az oroszlányi romák önkormányzatát. Hangszeres bemutató, táncház szórakoztatta a résztvevőket, de a legnépszerűbbnek az a bográcsos lecsó bizonyult, amit közösen fogyasztottak el délben a „táborlakók”.

2018. július 14., 10:15