Hír | Önkormányzat

Közel negyven téma szerepelt a két ülés közötti beszámolót is beleszámítva a képviselő-testület keddi ülésének napirendjén. Az előterjesztések elsősorban gazdasági, pénzügyi területeket öleltek fel, de számot adtak éves tevekénységükről az önkormányzat alapította cégvezetők, és a rendőrség képviselői is.

Elkészült és a döntéshozók el is fogadták a város 2017-es zárszámadását. Ebben – többek között – az is olvasható, hogy mintegy 354 millió forintnyi pályázati forrás egészítette ki a tavalyi fejlesztési keretet. Az Oroszlány–Tatabánya kerékpárút megépítése, kerékpáros zarándokutak kialakítása, az Oroszlányi Bányászati Múzeum fejlesztése, a szegregációs folyamatok kezelése, a bölcsőde működési feltételeinek fejlesztése, az önkormányzat ASP csatlakozása, Családok Átmeneti Otthona épületének fejlesztése, az elektromos töltőpontok kiépítése, tematikus játszópark létesítése, határon átnyúló kerékpárkölcsönző rendszer, a lakhatási feltételek és a környezet állapotának javítása, a helyi identitás és kohézió erősítése szerepel a projektek között.

Lazók Zoltán polgármester a napirend kapcsán beszámolt a múlt év fontosabb beruházásairól és felújításairól, melyek közül kiemelkedik a Petőfi udvarban az épületfelújítás, a Mindszenti úton az új autóbusz öböl és teherforgalmi parkoló építése, a Népekbarátsága-Irinyi tengely I/c üteme, a Petőfi utca jobb oldali járdaszakasza, illetve a Rosenberg utcai járdaszakasz felújítása, elkészült a város harmadik körforgalmú csomópontja, felújításra került a Szolgáltató Városközpont tornatermi szárnya többek között, de számos fejlesztés valósult meg a képviselői keretek felhasználásával is.

Az ülés teljes anyagát megtekintheti weboldalunk Önkormányzat menüjében!

2018. május 30., 07:02