Pályázatuk sikerérért kampányoltak kedden délelőtt a Hunyadi iskola diákjai a TESCO áruházban, hogy elnyerjék az áruházlánc által kiírt projekt 400 ezer forintos díját.

A TESCO 2016-ban hirdette meg először "Ön választ, mi segítünk" programját. A vásárlók szavazataival összesen 62 civil szervezet közösségépítő projektjét támogatták eddig, egyenként 400 ezer forinttal. Színes játszóterek, zöldellő udvarok, táborozó gyerekek - csak néhány példa azok közül, melyek a programnak köszönhetően megvalósulhattak.

A negyedik alkalommal meghirdetett akcióra az intézmény Szülők és Pedagógusok a Gyermekekért Alapítványa nevezett be Gyógy- és fűszernövény tankert létesítése az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában címmel.

Ennek keretében szeretnének létrehozni egy fűszerkertet az iskola belső udvarában. A tankert gondozása, megfigyelése, a termesztett növények rendeltetésszerű felhasználása, illetve tanulmányi célú dekorációk készítése a diákok ismereteinek, készségeinek bővítéséhez járul hozzá. Céljaik között szerepel a terület zöldítésén túl az egészséges életmódra nevelés, a közösségformálás, a hagyományok őrzése, a biológiai, környezetismereti, technikai, életviteli ismeretek átadása.

A szupermarketben projektjüket népszerűsítették a diákokok, ahol megjelent Rajnai Gábor alpolgármester is, aki méltatta a TESCO közösségi pályázatát, sok sikert kívánva a gyerekeknek, és szavazásra buzdítva a vásárlókat, ugyanis minden betérő a pénztárnál kap egy szavazólapot, amivel voksolhat a hunyadisokra az ott elhelyezett gyűjtőládába dobva június 4-ig.

2018. május 08., 19:47