Több mint kéttucat daloskedvű meghívott érkezett vasárnap délelőtt a művelődési központba, hogy részt vegyen a Bányász Népdalkör Egyesület és a Vass Lajos Népzenei Szövetség továbbképzésén.

A helybeliek mellett Szőny és Tatabánya népdalosai, valamint több civil szervezet képviselője is megjelent a rendezvényen, ahol elsőként Aranyosi Éva, a vendéglátók vezetője köszöntötte a vendégeket, köztük Horváthné Bakos Ilonát, az országos szövetség elnökhelyettesét. Mint elmondta, a továbbképzés célja egy-egy tájegység történeti, néphagyománybéli megismerése, és természetesen ismerkedés az adott országrész dalaival.

A program során Szecsődi Rita, a népművészet ifjú mestere a Szigetköz és Rábaköz népdalaival ismertette meg a jelenlévőket, akik közös dalolásukkal még emlékezetesebbé tették a továbbképzést.

2018. május 07., 06:38