Nagy elszántsággal kezdte pénteken hazai pályán az OSE a létfontosságú derbit, már az elejétől látszott, hogy nem ismernek pardont. Nem volt elveszett lepattanó, iszonyat hajtást csináltak védekezésben és rohantak a megszerzett labdákkal, rengeteg könnyű kosarat szerezve.

Kezdetekben még volt pár eladott labda, amiből főleg Szögi révén ideig-óráig tudta tartani a lépést a Miskolc, de a védekezésüket teljesen szétzilálták az oroszlánok.

A második tíz percben már igazi csapatjáték jellemezte az OSE-t, szépen járatva a labdát. Madár talált be két triplát, a visszatérő Kovács is nagyon elemében volt, Zsíros pedig élete meccsét játszotta, talán nem utoljára. Félidőre nem maradt kérdés a továbbjutás szempontjából, felszabadultan játszhatott a csapat a folytatásban.

Vavra András: „Nemes ellenfél volt a Miskolc, gratulálok nekik és Walke Karcsi barátomnak, remekül felkészítette őket. Sokkal koncentráltabbak voltunk ma, mint korábban, jobban lepattanóztunk, egységesebb játékot mutattunk és ezáltal felszabadultak a gátak, mondhatjuk, hogy kiszakadt a zsák végre. Komoly párharc vár ránk a döntőbe jutásért, de azt hiszem, tanultak a srácok ebből a három meccsből, miről is szól a playoff, most már mindenki ellen a maximum kell. Itt úgy érzem, fizikálisan fogyott el a Miskolc, három meccset már nem bírtak velünk, reálisnak gondolom a továbbjutásunk. Köszönjük szurkolóink támogatását, jó volt ma OSE-snak lenni."

  • OSE Lions –MEAFC 109 - 69 (30 -25, 30 - 14, 27 - 16, 22 - 14)
  • Helyszín: Oroszlány (862 néző)
  • Játékvezetők: Jakab, Minár, Válé
  • OSE: Kovács 22/6, Zsíros 28/9, Spagnolo 10, Illés 8/6, Madár 11/9
  • Csere: Bödör 2, Kiss Á. 5, Kiss 7/3, Sömenek 7/3, Schuj 3/3, Bogatin 4, Balla 2
  • Jók: Kovács, Zsíros, Spagnolo, Madár
  • Edző: Vavra András
  • Másodedző: Mócsai Milán

Fotó: Babér Zoltán

2018. május 06., 07:12