Hír | Önkormányzat

Három napirendi pont került a képviselő-testület csütörtöki, rendkívüli ülésén a döntéshozók elé, a legnagyobb érdeklődésre azonban az óvodai, bölcsődei férőhelybővítéssel kapcsolatos téma számíthatott.

Mint az az előterjesztés megállapításai között olvasható, Az elmúlt 5 évben Oroszlány Város Óvodáiban az óvodai férőhelyek száma (540-560) magasabb volt, mint az óvodába jelentkező gyermekek létszáma (511-544). Ez lehetővé tette azt, hogy az év közbeni folyamatos beiratkozás és átiratkozás ellenére minden jelentkezőnek az általa választott óvodai telephelyen tudtak helyet biztosítani, a sajátos nevelési igényű gyermekeket a csoportlétszám számításánál (sajátos nevelési igénytől függően) kettő, vagy három gyermekként tudták figyelembe venni, és lehetőség nyílt felvenni néhány olyan gyermeket is, aki a 3. életévét szeptember és december között töltötte és elérte az óvodába lépéshez szükséges fejlettséget.

Az elmúlt 3 évben azonban a gyermekek születésének száma megnövekedett, (2014-ben 187 fő, 2015/195, 2016/202) és ez újabb férőhelyek kialakítását teszi szükségessé.

A bölcsődében idén januárban 134 fővel kezdték az évet, ami napjainkra 148 apróságra emelkedett, azaz immár teljes a kihasználtsága, 14 főt pedig várólistára kellett helyezni.

A grémium döntése értelmében újra nyitják a volt Petőfi Óvodát az Alkotmány út 56. számú épületében, s erre megkezdődnek az előkészületek.

A jelenlegi bölcsődénél három csoportszobával és a szükséges kiegészítő helyiségekkel történő, végleges jellegű bővítés valósul meg, amire szintén áldását adta a testület.

Az ülés teljes anyaga olvasható az Önkormányzat menüpontban.

2018. április 05., 20:50