Megkezdődik a majki kamalduli remeteség felújításának második üteme. 2,8 milliárd forintos beruházással felújítják a műemlékegyüttes összes meghatározó épületét és azok környezetét - jelentette be a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hétfőn a remeteségben.

Virág Zsolt kiemelte, hogy felújítják a némaságot fogadott szerzeteseknek otthont adó 17 cellaházat, helyreállítják a csonka templomtornyot, megújítják a barokk rendszerű, teraszos kiképzésű díszkertet, valamint új fogadóépületet létesítenek.

Czunyiné Bertalan Judit a térség országgyűlési képviselője elmondta: 2015-ben készült el a kastély felújításának első üteme 800 millió forintból.

- A majki kamalduli remeteség Közép-Európában egyedülálló látványosság, és a térségben számos fejlesztés szolgálja, hogy minél több látogató megismerhesse. Hamarosan elkészülnek a térséget behálózó kerékpárutak, megkezdődik a tatai vár és az Esterházy-kastély felújítása, valamint 500 millió forintból fejlesztik a közelben található oroszlányi bányászati múzeumot - ismertette a képviselő.

Virág Zsolt tájékoztatása szerint a beruházás forrásaiból 1,5 milliárd forint származik európai uniós forrásból, csaknem 1,3 milliárd forint pedig kormányzati támogatás. A fejlesztés fő célja a szerzetesi élet és a remeteség gazdálkodásának megelevenítése, bemutatása. Az egyes cellaházakban a szerzetesi életre jellemző terek kapnak helyet, valamint korabeli tevékenységek megidézésével a remeteség gazdálkodása és a szerzetesek mindennapi tevékenységei válnak megismerhetővé.

A felújított templomtorony, amely a remeteközösség lelki központja volt, a felújítás után kiállítótérként és kilátópontként működik. A templom kriptájában installációk és egy hologramos kisfilm segítségével ismerheti meg a látogató a barokk lelkiség halállal kapcsolatos gondolatait.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 39 műemlék - 20 kastély és 19 vár - újul meg a következő években, a felújítások keretösszege jelenleg 57,5 milliárd forint - ismertette Virág Zsolt.

Lazók Zoltán – Oroszlány polgármestere pohárköszöntőjében megköszönte mindazok munkáját, akik bármilyen mértékben is hozzájárultak Majk látnivalóinak megújításához, idegenforgalmának magasabb szintre emeléséhez.

- Oroszlány önkormányzata egyik legfontosabb célkitűzésének tekinti az idegenforgalom és a turizmus fejlesztését. Ehhez kiváló lehetőségeket biztosít a kastélyegyüttes, s arra emelem poharam, hogy hamarosan újra együtt ünnepelhetjük itt a beruházás befejeztét, s adhatjuk át a megújult remeteséget a látogatóknak – fogalmazott a városvezető.

MTI-Oroszlány

2018. március 27., 06:42