Immár negyedik alkalommal rendezték meg szerda délelőtt a városházán az Oroszlányi Járási Foglalkoztatási Paktum ülését, illetve fórumát.

Mint arról több alkalommal beszámoltunk, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal konzorciumi partnereként a város sikeres pályázatot nyújtott be a TOP 5.1.2 „Foglalkoztatási együttműködések az oroszlányi járásban” címmel. A projekt megvalósításában együttműködő Kormányhivatal, a térségi önkormányzatok, civil szervezetek, munkáltatók és érdekképviseleti szerveik közösen próbálnak megoldásokat találni a térség munkaerő-piaci kihívásaira.

Mint azt Juhász János, a megyei Területfejlesztési Kft. ügyvezetője elmondta, az ülés elsődleges célja a munkaerőtartalékok feltárása volt, emellett pedig a barnamezős területek hasznosításának lehetőségeit is megvitatták a jelenlévők.

Példaként a komáromi szakemberek a város központjában lévő egybefüggő, kihasználatlan területen, a volt úgynevezett Raksped területére tervezett, több célcsoport által is igénybe vehető, közhasználatú és közérdekű funkciókat is ellátó közösségi szolgáltatóház építési projektjét mutatták be.

2018. március 08., 06:19