Nagy Csaba, a szervező Rákóczi Szövetség helyi elnöke köszöntötte szombat délután a művelődési központ közönségét abból az alkalomból, hogy a tavalyit követően, idén is folytatódik az OKSZÍK-kal közös programsorozat, a nevezetes történelmi események előadással, filmvetítéssel egybefűzött feldolgozása.

- Centenáriumi megemlékezés éve 2018, hiszen éppen száz évvel ezelőtt fejeződött be a Nagy Háború, azaz az I. világégés – kezdte előadását Katona Csaba, az MTA történésze, aki elmondta: az addigi háborúk általában nem érintették a hátországokat, ezért a magyar lakosság is lelkesedett érte, romantikus, nagy kalandnak tartotta. Csak, amikor sorra érkeztek a hírek az emberáldozatokról, a lerombolt városokról, falvakról, akkor döbbentek rá, hogy ez bizony komoly dolog, ami sok család életét örökre megváltoztatja.

A történész felidézte a világégéshez vezető történelmi eseményeket, majd a magyar szempontból dicsőséges limanowai csata körülményeit ismertette, aminek filmfeldolgozását is megtekintették a jelenlévők. A dokumentumfilmnek egyébként oroszlányi vonatkozása is van: szerepel benne Lazók Mátyás színművész.

A limanowai csata, más néven Limanowa–Łapanow-i csata 1914. november 28. – december 18. között Galíciában Limanowa mellett zajlott le, melynek során az osztrák-magyar csapatok megállították, és a Dunajec folyó mögé vetették vissza a Krakkó irányába áttörni készülő orosz csapatokat.

A csata hadászati jelentősége abban állt, hogy a támadásban lévő „orosz gőzhengert” itt állították meg. További lélektani hatása az volt, hogy a magyar földre betörő oroszokat visszavetették, és ezt követően harminc évig nem tudott orosz sereg Magyarországra támadni. A lengyelek is nagy jelentőséget tulajdonítanak a győzelemnek, hiszen úgy tartják, hogy a magyar huszárok mentették meg őket az orosz uralomtól.

A filmet itt tekintheti meg:

www.youtube.com/watch?v=_effc43DyeY

2018. február 25., 12:13