Két végzős osztály 25 diákja lépett be a záróvizsgák előszobájába, azaz kapta meg osztályfőnökétől az érettséget jelző jelvényt és szalagot péntek délután a TSZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ünnepségén.

Palotai Zoltán (3/11A) és Bartalus Ilona (3/11B) csoportja hagyományosan Vangelis klasszikus zenéjére vonultak be a nagyterembe, ahol a szülőkön kívül Rajnai Gábor alpolgármester és a képviselő-testület több tagja is jelen volt.

Köszöntőjében az alpolgármester arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy a szalag azt jelenti, hamarosan ismeretlen utakra lépnek, nagy reményekkel a végzősök. Nem tudni, beteljesülnek-e az álmok, de én személy szerint szurkolok, hogy megvalósuljanak elképzeléseitek a nagybetűs életben – mondta.

- Lassan elérkezik középiskolai tanulmányaitok vége, mely lezár egy időszakot, az élet egy szakaszát elhatárolja a többitől. A bezáruló ajtótól azonban nem szabad megijedni, tudni kell az új irány felé fordulni, és meglátni a feltáruló lehetőségeket. Az ember életében olykor már megszokott időben és módon érkeznek el kiemelkedő események, amelyek jelentős, felejthetetlen állomások. Egy ilyen emlékezetes este részesei vagyunk ma itt – fogalmazott Rajnai Gábor.

Az ünnepi gondolatokat követően felkerültek a szalagok a leendő gépi forgácsolók, hegesztők és szociális gondozók, ápolók mellére, jelezve: valóban egy út végéhez közelednek.

2018. február 24., 08:09