Az éves munkaterv elfogadásával vette kezdetét csütörtökön az Oroszlányi Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság ülése, amelynek elnöke, Madari Csaba rendőrkapitány köszöntötte a jelenlévőket az év első összejövetelén.

Mint azt a közelmúlt eseményeiről szóló tájékoztatójában elmondta, a járás szerencsésen megúszta az elmúlt napok havazását, nem történtek rendkívüli események, azonban az előrejelzések szerint szombattól rendkívüli hideg éri el térségünket, és a jövő hét közepéig -8 és -13 fok között várható az éjszakai minimumhőmérséklet.

- Kérem a közterület felügyelőket, a polgárőröket és a szociális szolgálat munkatársait, ebben az időszakban fokozottan figyeljenek a hajléktalan, egyedülálló, idős emberekre – hívta fel a társszervek figyelmét a rendőrkapitány, aki szólt arról is, hogy elkészült a tavalyi év rendőrségi statisztikája, amiről májusi ülésén tájékoztatják a képviselő-testületet, azonban annyi már most elmondható, hogy tovább csökkent a bűncselekmények száma, a sérüléses balesetekből pedig 20%-al kevesebbet regisztráltak 2017-ben.

Az ülésen File Beáta jegyző bejelentette, hogy a Vértesi Erőmű Zrt. arról tájékoztatta, hogy a két évvel ezelőtt komoly visszhangot kiváltó SRF tárolása megszűnt, a mintegy 6 ezer tonna anyagot elszállították.

2016 szeptemberében számoltunk be arról, hogy izzik a kommunális hulladék a Vért Bokodi úti telephelyén, ahol mintegy 60 méter hosszban be is gyulladt az SRF tüzelőanyag. Lazók Zoltán polgármester akkor úgy nyilatkozott: a város területén még egy ilyen eset nem történhet meg.

Az ülés további részében tájékoztatás hangzott el arról, hogy a jogi segítségnyújtás mellett az áldozatsegítési szolgáltatást is igénybe vehetik az érintettek a járási hivatalban, végül a térfigyelő kamerarendszer üzemeltetésének változásáról számolt be Herpai Péter közterület-felügyelő. 31 kamera pásztázza a város frekventált területeit, amelyek felvételeit immár a közterület-felügyelők elemzik a városházán.

2018. február 23., 06:49