December 18-a a szlovákok napja. Ebből az alkalomból minden évben megemlékezést szervez az 1995-ben alapított Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Szlovák Klub, mint tették ezt vasárnap is.

Nobik Erzsébet, szarvasi evangélikus lelkész, - aki a közelmúltban vehette át a Békés Megye Kisebbségéért Díjat - szolgált a délelőtti misén, majd a Rákóczi Kultúrotthonban Szabó Istvánné a szlovák önkormányzat elnöke köszöntötte a vendégeket, köztük Lazók Zoltán helyi polgármestert, Jozef Majert, Kozárovce településvezetőjét és Maria Hrabovskát, a felvidéki, tarnóci nyugdíjas klub vezetőjét, akik együtt lobbantották lángra az adventi koszorú három gyertyáját. Az ünnepségen az említettek mellett Robert Andrási is tiszteletét tette, Nyitra megye közgyűlését képviselve.

Hagyomány, hogy a nevezetes alkalomból köszöntik a nemzetiség 80 év feletti tagjait, akiket a Bránicska táncegyüttes előadását követően ajándékoztak meg a gyerekek, majd Lazók Zoltán lépett a mikrofonhoz.

Mint azt a városvezető kiemelte, igen gazdag kulturális és hagyományőrző programsorozatot tudhat maga mögött a közösség. Bemutatkoztak idén a civileké a ház rendezvénysorozatán, májusban fogadták a Szlovák Motorkerékpáros Szövetség és a Lévai motoros Klub tagjait, szervezői és résztvevői voltak a falunapnak, ez évben ünnepelték a tájház megnyitásának 30 éves évfordulóját, ahol példaértékű gyűjteményt állították össze, s ami bekerült a megyei értéktárba is, nem utolsó sorban pedig a közelmúltban a megyei nemzetiségek napjának szervezéséből vették ki részüket.

- Feltétlenül meg kell említenem az idén 10 éves Kridlovka zenekart, valamint a Bránicska gyermektánccsoportot. Mindkét együttes jó hírét viszi a szlovákságnak határon belül és kívül. Szinte minden közösségi program aktív részesei, így nem csoda, hogy a tánccsoport kiérdemelte az Oroszlány Kultúrájáért díjat – mondta a polgármester.

A délután további részében ünnepi műsorral szórakoztatta a jelenlévőket a kozarovcei férfi és női énekkar, valamint a helyi Krídlovka ifjúsági fúvószenekar.

2017. december 18., 07:05