Hír | Önkormányzat

Tíz képviselő-testületi ülést tartottak 2017. első félévében az oroszlányi döntéshozók. Ezek közül 7 munkaterv szerinti volt, míg hármat rendkívüli fontossággal kellett összehívni.

A városatyák összesen 96 napirendi pontot tárgyaltak, mely során 174 határozatot hoztak. Az említettek mellett 3 új önkormányzati rendeletet alkottak, további 10 esetben önkormányzati rendeletmódosításra került sor. A 12 fős grémium 7 alkalommal volt teljes létszámban jelen.

A döntéshozók ez évi munkatervüket a korábbi évekhez hasonlóan készítették elő. A napirendek jelentős részét törvényi kötelezettségből adódóan kell tárgyalni, s ezek egészültek ki a beérkezett javaslatokkal, valamint a határozatok szerint kötelezően tárgyalandó témákkal.

Az idén egyébként a munkaterv alapján tizenegy munkaülést, valamint egy közmeghallgatást terveztek Oroszlányban.

2017. augusztus 11., 15:14