Megalakulásának százöt éves évfordulójára emlékezett a Vértestolnai Önkéntes Tűzoltó Egyesület kollektívája a helyi Szent Anna Napok keretében.

Ebből az alkalomból tűzoltóversenyt rendeztek kismotorfecskendő szerelésből és szakmai ismeretekből, amelyen részt vettek az oroszlányi ifi önkéntesek is.

Jó szerepeltek városunk fiataljai, mint arról Tyukodi József, az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke beszámolt: a 800-as kismotorfecskendő szerelésben az ifjúsági csapat 3 helyezést ért el, és a különdíjat is sikerült elhozni.

A közelmúltban adtuk hírül azt is, hogy az egyesület sikeres pályázatának köszönhetően 200 ezer forintos támogatást nyert el. Ennek köszönhetően 1db háti puttony fecskendővel, 6 db terelő kúppal, 4 tömlővel és 1 kézi bontó baltával gyarapodott felszerelésük.

2017. június 19., 12:45