Megkezdődött a vakáció, a város oktatási intézményeiben egymást érik a ballagási, tanévzáró ünnepségek ezekben a napokban.

Péntek délután zsúfolásig megtelt a József Attila iskola udvara, ahol szülők, rokonok, ismerősök várták a végzős nyolcadikosokat. Két osztály, több mint negyven diákja járta utolsó alkalommal végig az alma mater folyosóit, termeit, majd az égbe engedték léggömbjeiket, melyek magasba emelték vágyaikat, s jelképezték a tanulók elszakadását az alma matertől.

Lazók Zoltán polgármester búcsúztató beszédében arra emlékeztette a fiatalokat, hogy minden történésnek, jónak és rossznak oka és szerepe van. A dolgok összefüggnek és összetartoznak. Kölcsönösen erősíthetik, de akár gyengíthetik is egymást. Az eredmény a tudás és tapasztalat, mely előreviszi sorsunk alakulását.

- Amikor lezárunk egy időszakot, természetesen számvetést is végzünk. Tudom, hogy színvonalas szakmai munka folyt a József Attila iskolában, mellyel eredményessé tették az elmúlt éveket! Az itt dolgozó pedagógusok és segítőik azon munkálkodtak, hogy a bennetek rejlő értékeket minél nagyobb sikerrel és eredménnyel hozzák felszínre. Ti mindnyájan tehetségesek vagytok, legyen bennetek elegendő erő és akarat, valósuljon meg minden álmotok – fogalmazott a városvezető.

2017. június 17., 17:01