Augusztus hatodikára virradóra az oroszlányi Várdomb közben található római katolikus egyházközösség Szent József kápolnájának harangtornyából kiszereltek majd eltulajdonítottak egy közel 60 cm magas, és 60 kg súlyú bronzból készült harangot, aminek értéke 700 ezer forint.

A harangot 1872-ben öntötték, s még az évben került fel a toronyba. Az oroszlányi kapitányság nyomozói előállítottak három helyi illetőségű férfit, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A darabokra szétvágott harangot is sikerült megtalálni, amit a tettesek egy tatabányai színesfém kereskedésben értékesítettek, mintegy 17 ezer forintért – tudósítottunk az esetről éppen egy évtizede, 2007 szeptemberében (képen a szétdarabolt műtárgy).

Most ezt a harangot és kisebb társát öntötték újra az őrbottyáni mester, Gombos Ferenc műhelyében, amiket szerdán helyeztek újra helyükre. Ezt és a régi katolikus templom felújítását, a körzet képviselője, Vargáné Vojnár Katalin támogatta egyéni keretéből 2 millió forinttal.

2017. június 15., 14:02