A kivándorlás mértékének erősödése 2008-ban kezdődött, jelentősebb megerősödése 2010-től mutatható ki – áll a Statisztikai Hivatal jelentésében A kivándorlás erősödésével párhuzamosan a visszavándorlók száma is emelkedik.

Az Eurostat adatai alapján az adott év január 1-jén európai országokban tartózkodó magyar állampolgárok száma 2000 és 2015 közötti időszakban folyamatos bővülést mutat, 74 ezer főről 370 ezer főre nőtt.

A 2012 és 2014 között zajlott kutatás megállapította, hogy 2013 elején 350 ezer fő volt azoknak a kivándorolt magyaroknak a száma, akik 1989 után, és legalább egy évvel a felmérés előtt hagyták el Magyarországot. A kivándorló magyar állampolgárok a három fő célországa Németország, Nagy-Britannia és Ausztria.

A Nagy-Britanniába települők például különösen fiatalok: az adatfelvételkor átlagéletkoruk 33 év volt, kiköltözésük idején pedig mindössze 29 évesek voltak.

2017. június 14., 07:17