Tatabánya adott otthont hétvégén a bányásztelepülések találkozójának, amelyen Oroszlány is népes csapattal képviseltette magát. A háromnapos rendezvényen a Kárpát-medencei, bányászhagyományokkal rendelkező települések képviselői fizikai és szellemi vetélkedőkön mérettethették meg magukat, valamint neves zenészek koncertjein szórakozhattak. Huszonöt program várja az érdeklődőket és meghívott vendégeket, akik Tatabánya mellett Pécsről, Dorogról, Várpalotáról és a lengyelországi Bedzinből érkeztek.

A találkozó pénteken bányászati vetélkedővel kezdődött, a megnyitón többek mellett Lazók Zoltán, Oroszlány polgármestere is köszöntötte a vendégeket.

Jól sikerült az első nap városunk csapatának, hiszen az első feladatot követően vezették a ranglistát. Szombaton délelőtt az elméleti feladatok, majd délután az akadálypályán a fizikai megmérettetés következett, amin a 8 fős „hivatalos” induló mellett egy hatfős együttesünk is rajthoz állt. Végül települési csapatunknak a 4. helyen végzett.

2017. június 11., 13:05