Március elején kezdődött az OSZE tekeszakosztálya által szervezett öthetes, "Teke-élet-egészség" elnevezésű rendezvénysorozat, aminek projektzárójára pénteken várták a gimnázium nagytermébe az intézmény diákjait, illetve a város és a járás iskolásait.

Amint azt Karácsony János, az oroszlányi tekések elnöke elmondta, mintegy 200-an vettek részt az elmúlt időszak rendezvényein, köztük 80 fiatal, az pedig külön öröm, hogy 8 gyerek már jelentkezett a tekeszakosztálynál, hogy alaposabban megismerkedne a sportággal.

A "Teke-élet-egészség" elnevezésű program célja sportág népszerűsítése mellett az volt, hogy az előadásokkal, tanácsokkal a résztvevők minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak az egészséges táplálkozás fontosságáról, és az egészséges életmód tudatos kialakításáról.

Az esemény végül a tekebajnokság, és a szakággal összefüggő rajzverseny eredményhirdetésével zárult pénteken.

2017. április 08., 12:05