Büszkék lehetünk rá, mert negyed évszázada alakult az elsők között Oroszlányban a polgárőrség. Köszönet illeti az alapítókat, kiemelve Lakner György első elnök és Fazekas János jelenlegi titkár kitartó munkáját.

– Ezekkel a gondolatokkal kezdte a tavalyi év értékelését szombaton délután Gánics József, a Polgárőr Egyesület elnöke, miután köszöntötte a jelenlévőket, köztük Lazók Zoltán polgármestert, Jozef Belickyt, a testvérváros, Vágsellye polgármesterét, Peter Krokavecet, a Vágsellyei Városi Rendőrség parancsnokát, Madari Csaba helyi rendőrkapitányt és Nagy Csabát, a Rákóczi Szövetség oroszlányi elnökét.

Mint az a beszámolóban elhangzott, tavaly jelentős fejlesztéseket sikerült végrehajtani úgy ruházati, mint technikai felszerelések terén, amihez hozzájárult, hogy sok pályázati és egyéb anyagi forrást sikerült bevonni. A csapat létszáma 27 fő, akik közül 16-18 polgárőrre lehet rendszeresen számítani.

A település biztonsága érdekében a polgárőr egyesület a már eddig is kiváló kapcsolatait tovább erősítette a polgármesteri hivatallal és a kapitánysággal – folyamatos az információáramlás, ami megmutatkozik az eredményességi mutatókban is: 2016-ban a közterületi szolgálatban eltöltött órák száma több mint 3 ezer volt.

- Bátran kijelenthető, hogy nincs még egy olyan szervezet, melynek tagjai térítés nélkül ennyit dolgoznának a köz érdekében – mondta Gánics József.

A polgárőrök munkájáról elismerően szólt Lazók Zoltán és Madari Csaba is, Jozef Belicky és Peter Krokavec pedig a partnertelepülés emlékplakettjét adta át a közösség 25 éves jubileuma alkalmából.

Tisztújításra is sor került a polgárőrök közgyűlésén, melyen megerősítették az eddigi tisztviselőket, azaz elnök maradt Gánics József, alelnök Fazekas János, gazdasági vezető Dezső Kornélia.

A hivatalos program befejezéseként 25-éves szolgálatért emlékplakettet vehetett át Lakner György (alapító elnök) és Fazekas János (alapító tag), 20-éves emlékplakettet Batta Attila, Breitner Rudolf és Menyu János.

Kiemelkedő munkájáért, közösségi tevékenységéért önkormányzati elismerésben részesült Dezső Kornélia, Hezler Csaba és Török Attila.

Rendőrségi elismerést kapott Erdős Jenő és Török Attila.

2017. március 19., 16:09