Hír | Közélet

Már koradélelőtt gyermekzsivalytól volt hangos szombaton az oroszlányi művelődési központ, ahol jótékonysági családi napra várták az adományozókat.

Tamás Borika, az 5 és fél éves kislány generalizált hypotoniában szenved. Ez egy olyan rendellenesség, amire a mozgásfejlődés elmaradása jellemző.

A család rendszeresen viszi különböző fejlesztésekre Borikát az ország különleges centrumaiba, de ennek évente milliós nagyságú költségét mind nehezebben tudják kigazdálkodni, ezért is kezdeményezte a jótékonysági akciót az édesanya, Laky Barbara, aki a legnagyobb közösségi oldalon már hetekkel ezelőtt elkezdte a szervezést.

S, hogy siker koronázta az erőfeszítést, már pénteken este, a helyi kosárlabdacsapat mérkőzésén kiderült, ahol komoly összeget gyűjtöttek össze a szurkolók, ezt követte a szombati programsorozat sok-sok segítővel és több száz résztvevővel. Közel húsz különböző esemény közül választhattak azok, akik belépőjegyük megváltásával támogatták a Tamás családot.

Kézművesfoglalkozások, mama- és babatornák, bábelőadások, játszóház, művészeti gála, járműbemutató, esti koncertek – csak pár program a teljesség igénye nélkül, de ezen a napon nem is a rendezvények száma volt a fontos, hanem az, hogy oly sokan nyújtották segítő kezüket a Borika és családja felé.

2017. március 19., 10:37