Ismét nagy érdeklődés kísérte az oroszlányi Rákóczi Szövetség csütörtöki történelmi előadását az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár kamaratermében. Az eseményen A SZENT KORONA ÉS KORONÁZÁSI KINCSEINK NYOMÁBAN című ismeretterjesztő dokumentumfilm vetítésére került sor.

A megjelenteket - köztük Lazók Zoltán polgármestert, Bárány Krisztiánt, a film forgatókönyvíróját, rendezőjét, Katona Csaba történészt - Nagy Csaba, a szervező civil egyesület elnöke köszöntötte.

A rendkívül érdekes, tartalmas mozi rámutatott: koronánk nemcsak több mint ezeréves államiságunknak, hanem a magyar történelemnek is kiemelkedő jelentőségű szimbóluma, legfőbb nemzeti kincsünk és különleges eszmeiséggel bíró ereklyénk. Ennek ellenére a koronáról és koronázási jelvényeinkről az újkori históriában még bőséggel akadnak feltáratlan foltok. Ezeket jól jelzik a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében 2012 közepe óta működő kutatócsoport friss felfedezései is, melyek közül kiemelkedik legkorábbi ábrázolásának megfejtése, legrégebbi koronás országzászlónk (1618.) felfedezése, Sopron elfeledett XVII. századi koronázó városi múltjának feltárása. A film bemutatja továbbá a magyar korona tetejét díszítő kereszt elferdülését okozó történések legvalószínűbb rekonstrukcióját, az első budai koronázás (1792.) királyi udvarmesteri pálcájának felfedezését, végül az utolsó magyar királykoronázás (IV. Károly, 1916.) gondos feltérképezését.

A vetítést követően Nagy Csaba a Nemzetközi Nőnap alkalmából, a Rákóczi Szövetség nevében 1-1 szál rózsával köszöntötte a jelenlévő hölgyeket, majd a film alkotóival történt kötetlen beszélgetéssel zárult a sikert arató rendezvény.

2017. március 10., 21:38