Nem kedvezett a tavalyi időjárás a szőlőknek, így csoda, hogy bort tudtunk készíteni, ennek ellenére remélem, találkozunk ma jóminőségű, színvonalas nedűkkel – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg szombat délután Horváth Mihály tatai hegybíró, a zsűri elnöke az ötödik alkalommal megrendezett borversenyt, aminek házigazdája és szervezője az oroszlányi Falu-hagyományőrző és Kulturális Egyesület volt.

Kis Imréné, a civil szervezet tiszteletbeli elnöke szintén köszöntötte a helyiek mellett Bokodról, Kecskédről, Gántról, Zámolyról, Sopronból és Császárról érkező vendégeket, akik között ott volt Rajnai Gábor alpolgármester is, majd megkezdődött a 26 borász 50 mintájának, köztük 14 vörösbornak a kóstolása, értékelése.

Mint az szokás a hasonló eseményeken, a 20 pontos rendszert alkalmazták az ítészek. A tisztaságot 2-2, az illatot 4, az ízt és a zamatot, illetve az összbenyomást maximum 12 ponttal jutalmazták.

De nemcsak a szakemberek értékeltek, hanem a borosgazdák is, miközben egy-egy kiemelkedő vagy gyenge minőségű „alkotás” elemzését is meghallgathatták.

Végeredményben bejött Horváth Mihály jóslata, hiszen az 50 borból 30 lett érmes. Hét arany, 11 ezüst és 12 bronzminősítés született az oroszlányi borversenyen.

2017. február 19., 18:24