Elkötelezett abban az önkormányzat, hogy lehetőségeihez mérten támogassa Oroszlányban a sportolási lehetőségeket, és célul tűzte ki a sportegyesületek, szakágak körülményeinek javítását – hangzott el többek között azon a szerda délutáni megbeszélésen, amelyen a kajakosok elhelyezésének megoldásáról cserélték ki gondolataikat a szakemberek.

Az ülésen részt vett Doma Gergő, a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai igazgatója is, aki a tájékozódás mellett a szervezet támogatási lehetőségeiről tájékoztatta a jelenlévő város- és sportvezetőket.

Mint az közismert, a helyi kajakosok fő támogatója a Vértesi Erőmű volt, a tó partján 1982-ben átadott bázis is a cég tulajdonában van jelenleg. Míg évekkel ezelőtt ennek értékét 5-6 millió forintra becsülték, tavaly már 35 milliós nettó áron kínálták az ingatlant, rajta a lepusztult állapotú kajakházzal. A képviselő-testület folyamatosan keresi a megoldási lehetőségeket, de ilyen áron a vétel irreálisnak tűnik.

Több elképzelés is van a helyzet rendezésére – mondta el Lazók Zoltán polgármester. Ezek között legreálisabbnak az látszik, hogy a város a jelenlegi telephely melletti saját területén egy új bázist épít fel, azonban ehhez szövetségi forrás bevonására is szükség lenne.

Doma Gergő erről szólva kifejtette: a Magyar Kajak-kenu Szövetség tud segíteni, de ennek feltételei vannak. Komoly fejlesztési koncepciót kell elkészíteni, amely tartalmazza a sportszakmai célokat, a jövőbeni működés feltételeit, a finanszírozás módját.

- Sokan állnak sorba a támogatásért, de Oroszlányban olyan 65 éves kajakos múlttal rendelkező szakosztály van, amelyben eredményesen és sikeresen gondozzák a 8-14 éves utánpótlást, s ez előnyt jelent az elbírálás során – fogalmazott a szakmai igazgató.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, el kell gondolkodni azon, hogy a jelenleg három szervezeti formában működő (Vért SE, Vidra Sport Kft, Lehetőség SE.) szakág egységesítésével hatékonyabban lehetne pályázni a forrásokra.

2017. február 16., 07:46