Több hónapos előkészítő munka előzi meg az éves költségvetés képviselő-testületi vitáját, így az apparátus már tavaly októberben megkezdte a tervezést, hiszen több milliárd forint takarékos, ésszerű felosztását kellett elvégezni – tájékoztatott Bársony Éva, a hivatal pénzügyi osztályának vezetője.

Első lépésként a normatívák intézményi szinten történő meghatározására került sor, amelyeket egységesen kezeltek, majd következett a súlyozás, amit az elvégzendő szakmai feladatok és az önkormányzat szakfeladat ellátása határozott meg, s természetesen mindezek során figyelembe kellett venni az áthúzódó szerződéses kötelezettségeket is.

A decemberben elfogadott költségvetési koncepció már tartalmazta a béremelések betervezését is. Talán kevéssé ismert, hogy a köztisztviselői szférában 9 éve, 2008. óta nem volt átfogó bérrendezés. 2017-től a képviselő testületeknek lehetőséget biztosít a törvény, amivel az oroszlányi is élt, és 45 ezer forintban állapította meg az illetményalap mértékét. Ez, valamint a minimálbér, garantált bérminimum, és a különböző kormányzati intézkedések hatására az önkormányzat többletkiadása közterhekkel 136 millió forint. Ennek finanszírozásából az állam semmit sem vállalt magára, tehát ezt a településeknek maguknak kellett kigazdálkodniuk.

Az belátható, hogy a kötelező feladatellátás büdzséje nem kurtítható meg, hiszen a testület elkötelezett az utak, járdák, parkok és egyéb feladatok megfelelő színvonalú ellátásának biztosításában, valamint a város és hivatal működtetésének kerete is adott, így a bevételek egy jóval kisebb hányada fordítható fejlesztésre.

- Ezek ellenére, mintegy 850 millió forint szerepel a költségvetésben intézményfelújításra, egyéb beruházásokra, s akkor még nem beszéltünk a pályázatokról, amelyek értéke 1,7 milliárd forint. Ha ennek csak a fele folyna be a közös kasszába, már akkor is látványos fejlesztések valósulhatnának meg 2017-ben Oroszlányban – fogalmazott Bársony Éva.

A költségvetést teljes terjedelmében megtekintheti a város weboldalán!

2017. február 04., 14:52