Tudjuk, hogy nem csodát várni jöttek hozzánk, hanem családjukkal szeretnének biztonságban, boldogságban élni. Bár magyarnak lenni itt, Magyarországon sem könnyű.

Vannak válságos időszakok, melyben át kell gondolnunk a kitartás, túlélés, hűség, ragaszkodás lelket szorongató viharait – ezekkel a gondolatokkal üdvözölte Lazók Zoltán polgármester azt a hat új honfitársunkat, akik kedden vehették át állampolgársági okmányaikat Oroszlányban.

A városvezető arra is felhívta figyelmüket, hogy esküjüket megtartva legyenek a magyar haza becsületes polgárai, szolgálják népünk javát, a társadalom és saját boldogulásukat.

A településen egyre többen kérik honosításukat. Míg tavalyelőtt 58-an lettek magyar állampolgárok, addig számuk 2016-ban meghaladta a százat Oroszlányban.

Egyébként az elsősorban Erdélyből érkezőknek mind kevesebbet kell várniuk a köztársasági elnök határozatára, hiszen a törvényi szabályozásnak köszönhetően rendkívüli módon felgyorsult elbírálási folyamat és az ügyintézés.

2017. február 01., 06:18